A listavezető Vasas Óbudát fogadta a Fatum Nyíregyháza a női röplabda Extraligában. Remekül kezdtek a mieink, és 8-3-ra vezettek a mérkőzés elején, főleg Nina Kocic volt eredményes, így korán időt kellett kérnie a vendég együttesnek. Ez nem tudta megtörni a lendületet, remekül játszott a Fatum, és tovább nőtt a különbség a csapatok között. Tóth Fruzsina…
A Vasas Óbuda ellen lép pályára csütörtökön este a Fatum Nyíregyháza. A bajnokságban eddig kiemelkedő teljesítményt nyújtó fővárosiak ellen bizonyíthatják a mieink, hogy sokkal többre képesek, mint amit legutóbb az Újpest ellen nyújtottak. – A szombati mérkőzés nagyon idegesített, mert rosszul játszottunk. Kínos volt nekem, a klubnak, a csapatnak. Beszéltünk erről a lányokkal, akik jól…
Az Újpest vendége volt a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. Bár hazai ponttal indult a mérkőzés, egy 5-0-s rohammal fordítottak a mieink, ám gyorsan egyenlítettek a lilák. Ettől kezdve felváltva estek a pontok, 10-10-nél is döntetlen volt az állás. Sikerült átmenetileg újból előnyt szerezni, de fordított az UTE, és 18-16 után nagyon beragadtak a…
A Magyar Kupa visszavágóján lépett pályára a Fatum Nyíregyháza a DVTK ellen. Az első mérkőzést a mieink nyerték 3-0-ra. A meccs eleje Lászlop Alexandráról szólt, a Fatum játékosa hét pontot szerzett egy fél játszma alatt. Meg is lépett a Nyíregyháza, és 15-6-ra vezetett. A folytatásban sem volt ellenszere a Diósgyőrnek a hazaiakkal szemben, végül minden…
A vasárnapi bajnoki után szerdán már Magyar Kupa mérkőzést játszik a Fatum Nyíregyháza. A csapat a Diósgyőr ellen lép pályára, a két csapat első mérkőzését pedig Miskolcon a mieink nyerték 3-0-ra, így előnnyel várhatjuk a visszavágót. A szezon során eddig mindig sikerült legyőzni a borsodiakat, és ezt a sorozatot szeretné folytatni a csapat. A továbbjutáshoz…
Fontos mérkőzéssel kezdte a 2024-es idényt a Fatum Nyíregyháza, a mieink a jó formában lévő Kaposvárt fogadták. Adrian Chylinski vezetőedzőnek ez volt az első találkozója a Continental Arénában. Rögtön egy nagy labdamenettel indult a meccs, többször is óriásit mentettek a mieink, majd sikerült ponttal befejezni a támadást. 6-2-re vezetett a Nyíregyháza, így korán időt kellett…
Egy pontra a negyedik, kettőre a harmadik, és négyre a második helytől. Így áll most a Fatum Nyíregyháza a női röplabda Extraliga tabellájának ötödik pozíciójában. Szoros a mezőny, és rögtön vasárnap már előzhetnek is a mieink, ha legyőzik a Kaposvárt. -A Kaposvár nagyon jól röplabdázott az elmúlt mérkőzéseken, így kemény meccsre számítok. Nagy lesz a…
Nem kell sokat várni az év első női röplabda találkozójára. Január 7-én a jó formában lévő Kaposvárt fogadja a Fatum Nyíregyháza az Extraligában. A somogyiak a negyedik, a mieink az ötödik helyen állnak a tabellán, a csapatok között mindössze egy pont a különbség. Ráadásul mivel a KNRC legyőzte a MÁV Előrét, így a harmadik fehérváriakkal…
A Szent Benedek elleni idegenbeli mérkőzéssel zárta az évet a Fatum Nyíregyháza. Szoros volt a mérkőzés eleje, egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt kiépíteni, majd Perez Ramos egymás után több ászt nyitott, így 9-5-re vezetett a házigazda. Ez döntő volt, mely a szett feléig állandósult a különbség, és a folytatásban sem sikerült ledolgozni a hátrányt,…
Egy edzőmeccs, egy bajnoki és egy kupameccs után ismét találkozott egymással a DVTK és a Fatum Nyíregyháza, immár negyedszer. A szombati meccs előtt 3-0 volt a győzelmi arány a mieink javára. Jól kezdett a Fatum, különösen Lászlop Alexandra volt ponterős a meccs elején, így 2-6-nál időt is kellett kérnie Németh Szabolcsnak. Sikerült kicsit megtörni a…