A DVTK ellen folytathatja szereplését a Magyar Kupában a Fatum Nyíregyháza. A negyeddöntős párharc két mérkőzésen dől el, az első helyszíne Miskolc lesz szombaton. A két együttes az Extraligában már találkozott egymással ősszel, akkor 3-0-ra a mieink nyertek a Continental Arénában. A borsodiak még nyeretlenek az idei szezonban, ezért igyekeztek megerősíteni a csapatot. Az orosz…
zékesfehérváron lépett pályára a Fatum Nyíregyháza a női röplabda Extraligában. A házigazda kezdett jobban, a mieink beragadtak a találkozó elején, így hét pontos hátrányba kerültek a mieink. A szett felénél aztán megérkezett a meccsbe a Fatum, pontosabbak lettek a támadások, és elkezdte faragni a különbséget a csapat! 16-13-nál már csak három pont volt a két…
A Vasas vendége volt a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. Szép labdamenetekkel, és hazai pontokkal kezdődött a találkozó, ám 8-6-nál kettőre zárkóztak a mieink, majd a szett felére sikerült egyenlíteni is. A folytatásban viszont hullámvölgybe került a Fatum, bár Tóth Fruzsina nagyokat mentett, ismét az angyalföldiek voltak eredményesek, és hatra nőtt a távolság a…
Az első és a második csatája következik csütörtökön. A listavezető, a bajnokságban még százszázalékos Vasas vendége lesz a Fatum Nyíregyháza, mely jelenleg négy ponttal kevesebbet szerezve a második helyen áll. A fővárosiak eddigi öt meccsükből kettőt 3-0-ra, hármat 3-1-re nyertek, de a mieink is minden mérkőzésen szereztek pontot! Három alkalommal hármat, kétszer pedig egyet-egyet. A…
A női röplabda CEV Challenge Kupa visszavágóján a CSM Bukarest együttesét fogadta a Fatum Nyíregyháza. Az első meccset a román együttes nyerte 3-1-re. A vendégek kezdtek jobban, és jó nyitásokkal hat pontos előnyt építettek ki. Főleg Diouf volt eredményes, és féltávnál 7-15 volt az állás. Nagy hajrába kezdett a Fatum, és Valerin Carabali ásza után…
Bár voltak akik akkor sem hittek benne, az előző fordulóban már véghez vitt egy bravúrt a Fatum Nyíregyháza a spanyol csapat ellen a Challenge Kupában. Az első elveszített mérkőzés után hazai környezetben győztek a mieink, kiharcolták az aranyszettet, és azt megnyerve jutottak tovább. Így aztán megmérkőzhettek a CSM Bukaresttel, melytől 3-1-re kikapott Romániában a nyírségi…
Az Újpestet fogadta a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. Az első szettben jobban kezdtek a vendégek, de aztán átvette az irányítást a Nyíregyháza, és végül magabiztosan nyerte a játszmát. A második felvonás elején viszont hat pontos hátrányba került a Fatum, és bár sikerült a játékrész derekára kettőre csökkenteni a különbséget, végül a lilák egyenlítettek….
A szerdai nemzetközi kupameccs és utazás után sok pihenőjük nincs a Fatum Nyíregyháza játékosainak. Szombaton este már újabb meccs vár a csapatra az Újpest ellen. – A legfontosabb feladat most a regeneráció, és hogy a fejeket átkapcsoljuk a következő ellenfélre. A hosszú utazás befolyásolhatja a koncentrációt és a fizikai állapotot is. Mindkettőn sokat dolgoztunk,hogy ne…
A női röplabda Challenge Kupában a CSM Bukarest ellen lépett pályára a Fatum Nyíregyháza a párharc első mérkőzésén, Romániában. Szoros volt az első játszma eleje, de a mieink vezettek minimális különbséggel. Ivana Jeremic volt a játszma elején hatékony támadásokból, míg hazai részről Correa és Zadorojnai volt ponterős. 13-13 után jó blokkokkal viszont három pontos előnyt…
Irány Bukarest! Igazi nemzetközi csapat lesz a Fatum Nyíregyháza következő ellenfele a CEV Challenge Kupában. A CSM Bukarestben amerikai, japán, francia, brazil, horvát és román játékosok alkotják a keretet. Egy szó mint száz, erős csapattal találkoznak szerdán a mieink. A román együttes tavaly a kupában ötödik, a bajnokságban hetedik helyen zárt. Idén eddig remekül szerepelnek…