A Fatum Nyíregyháza vezetése folyamatosan egyeztetett az elmúlt hónapokban a játékosokkal és a szakmai stáb tagjaival is. Eldőlt, hogy a következő szezonban is Adrian Chylinski irányítja a szakmai munkát. A lengyel vezetőedző a magyar válogatott mellett is dolgozik, így a jövő héttől Alessandro Chiappini munkáját segíti.

– -Azt szeretném, ha Fatum a következő szezonban visszatérne oda, ahová tartozik, vagyis a cél a legjobb 4-ben végezni, majd az érmekért harcolni, mi pedig most ennek tudatában próbálunk csapatot építeni. Az általunk végrehajtott és a jövőben bejelentendő átigazolások sok munkát és időt igényeltek, de sok értékes játékost sikerült megszereznünk. A vezetőkkel jó az összhang, közös célokat tűztünk ki mind a sport, mind a szervezetfejlesztés terén, és szeretnénk a klubot minden szempontból magasabb szintre emelni – mondta Adrian Chylinski.

Az is eldőlt, hogy Lászlop Alexandra is marad a Fatum Nyíregyházánál. A válogatott center részben a szakmai stáb miatt is döntött úgy, hogy újabb két éves szerződést ír alá csapatunknál.

– Úgy érzem, a következő szezon lesz az, amikor minden apró darab a helyére kerül. Adrian mellett folyamatosan fejlődhetünk, neki a röplabda az élete, és nagyon szeretne bizonyítani, sokat dolgozik az edzéseken kívül is. Ráadásul megvannak a nemzetközi kapcsolatai, ami segíthet a megfelelő légiósok kiválasztásában. Természetesen az is a hosszabbítás mellett szólt, hogy megszerettem Nyíregyházát, a klubot, 2018-ban érkeztem ide, jól érzem magam, így nem volt nehéz döntés, hogy maradok – mondta Lászlop Alexandra.

A játékos a bajnokság hajrájában egy fáradásos törés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére, de a jövő héttől újra edzésbe áll – a válogatott tagjaként.

– Hétfőn voltam orvosi vizsgálaton, és minden rendben van a lábammal, így hivatalosan is meggyógyultam! Óvatosan kell majd terhelnem, és mivel sokat hagytam ki, így fizikálisan van lemaradásom, de ezt egyeztettük is a válogatottal. Nagyon hiányzik már a labda, várom az edzéseket, hogy újra pályán lehessek – tette hozzá Lászlop Alexandra.