A Magyar Röplabda-szövetség Versenybizottsága kedd délután elkészítette a Magyar Kupa 2026–2027-es kiírásának sorsolását.
Csapatunk a nyolcaddöntőben kezdi meg szereplését a MTK Budapest – BVSC-Zugló selejtezős párharc győztesével. Mivel mindenképpen alsóbb osztályú gárdával találkozunk, a párharc egy mérkőzésen dől el, amit idegenben kell lejátszanunk.
Az ágrajzon a mi „negyedünkön” szerepel az UTE U23, illetve a Vasas SC, vagyis extraligás csapattal a négyes döntőben mérkőzhetünk először – ez az ellenfél lehet a Vasas Óbuda, a Szent Benedek RA vagy a MÁV Előre Foxconn.
A szövetség idén is klasszikus négyes döntőt szervez, azaz két nap alatt, egy helyszínen bonyolítja le (február 12-13.) a két elődöntőt és a helyosztókat.
Mint ismert, az előző kiírást ezüstéremmel zártuk. Bízunk benne, hogy újra eljutunk a legjobb négy közé és ott sikerül alkotni valami szépet!