A múlt pénteki rajt után szerdán újabb nagy kihívás várt ránk: a TippmixPro Női Extraliga második fordulójában Újpesten léptünk pályára.
Az első meccshez képest annyit változott a helyzetünk, hogy Berkó Liliána már leülhetett a kispadra, ám további vizsgálatok várnak rá, hogy kiderüljön, az első diagnózissal ellentétben mégis játszhat-e ebben az idényben. Így nemcsak Kovács-Francesco Genesis, hanem Lili is már a helyszínen tudott segíteni 16 éves feladónknak, Piószegi Reginának.
Roppant fiatal összeállítású keretünknek az volt a célja, hogy a Kaposváron játszott második szettet meghosszabbítsa, ám a kezdésünk sajnos hasonló volt a legutóbbihoz. Öt egynél időt is kért Pampuch Csaba, aki egy-két hibára felhívta a figyelmet, de inkább felrázni kívánta a társaságot. Ez részben sikerült, hiszen mutattunk be szép akciókat, ilyen volt Ylenia De Mango centertámadása, vagy Paola Matos ejtése.
Remekül sáncoltak a hazaiak. Erről Pampuch Gréta olykor ügyesen leütötte a labdát, ám az volt a jellemzőbb, hogy mi szenvedtünk el pontot. Godó Panna szép keresztütésével és Földi Boglárka remekül helyezett nyitásaival zárkózásba kezdtünk, de a játszma derekán már túl nagy volt a hátrányunk, az UTE tiszta ütésekkel növelte előnyét és gyorsan lezárta az első játékrészt.
Ha De Mango jó labdát kapott, akkor nem lehetett megállítani, láttunk szép ütést Rufin-Martínez Liliantól, nagy védekezést Tóth Fruzsinától. A harmadik játszmában újra életjeleket mutattunk, ám összességében sajnos csak egy-két momentumot jegyezhettünk fel, ezen az estén nem volt esélyünk megszorongatni az Újpestet.
TIPPMIXPRO NŐI EXTRALIGA, 2. FORDULÓ
UTE – Fatum Nyíregyháza 3:0 (14, 14, 19)
Újpest, v.: Mezőffy, Árpás.
UTE: Slavcheva 3, Akopova 3, Nacsa-Pekárik 4, Miljevics 16, Cruz 10, Ambrosio 9. Csere: Nagy-Hegyesi, Pusztai (liberók), Piros 1, Yordanova 6, Szerényi 1, Avdyli 1. Vezetőedző: Alejandro Altamirano.
Nyíregyháza: Földi 2, Piószegi, Godó 8, De Mango 12, Matos 6, Pampuch 5. Csere: Tóth F. (liberó), Rufin-Martínez 2, Farkas. Vezetőedző: Pampuch Csaba.