Harmadik Bajnokok Ligája találkozóját vívta a Fatum Nyíregyháza, ezúttal Szerbiába utazott az együttes, ahol a ZOK Ub volt az ellenfele. A keretnek először volt tagja a napokban szerződtetett bolgár feladó, Nikol Milanova, aki kezdett is. Mindkét csapat nyeretlen volt még a BL a meccs előtt.

A találkozó elején több volt a nyitásban és fogadásban elkövetett hiba, de Ralitsa Vasileva remek megmozdulásai után a Fatum vezetett. Szoros volt a szett, féltávnál 12-12 volt az állás, de két pontatlan támadás után időt kellett kérnie Németh Szabolcsnak. Nikola Radosová fontos pontot szerzett, 15-15-nél egyenlített a Nyíregyháza, majd a vezetést is átvette. A játszma hajrája viszont két pontos ZOK előnnyel indult, és egy vitatott játékvezetői ítélet sem a mieinknek kedvezett. Végül nyerte a játszmát a házigazda, 1-0.

A második felvonás nyírségi vezetéssel indult, de a nyitásokkal és a fogadásokkal gond volt, így fordított a szerb együttes. Egyik csapat sem tudott komoly előnyt szerezni, Pintér Andrea blokkja után 12-10 volt az állás. A szett legszebb labdamenete után – lábbal is mentett a ZOK – Vajda Beáta ütött pontosan, és 15-16-nál már a Fatum állt jobban. Fordulatos volt a meccs, előbb a mieink szereztek 5 pontot zsinórban, majd az Ub hetet, így 15-18-ról lett 22-18. Hozta ezt a szettet is a szerb együttes, 2-0.

A harmadik szett az előző kettőhöz hasonlóan szorosan indult, Bodovics Hanna támadásával 7-7 –et mutatott az eredményjelző. 13-13-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, javult az alapjáték, és mezőnyben is hatékonyabb volt a Fatum. 16-18-nál most is a mieink vezettek, de izgalmas volt a hajrá. 21-21-nél két ZOK pont és egy nyírségi időkérés következett, mely használt, 23-23. A végén viszont egy ásszal befejezte a meccset a házigazda, és 3-0-ra győzött.

ZOK Ub – Fatum Nyíregyháza 3-0  (21, 20, 23)

Nyíregyháza: Milanova 2, Pintér 3, Radosová 7, Vasileva 8, Vajda 4, Lászlop 3

Csere: Tóth D., Tóth F. (liberók), Dékány, Ana Tiemi 1, Bodovics, Glavinic

vezetőedző: Németh Szabolcs