Készül a hétvégi bajnokira a Fatum Nyíregyháza. A mieink az MTK ellen játszanak idegenben. A csapatot már az új vezetőedző, Tomás Varga készíti fel.

Erősítő edzések a Fatum Nyíregyházánál. Kell is a kondíció, sűrű lesz a menetrend a következő hetekben. Pénteken az MTK vendége lesz a női röplabda együttes, a jövő héten pedig Újpesten Magyar Kupa meccset játszik a gárda. A csapatot már a hét elején szerződtetett Tomás Varga készíti fel. A felvidéki szakember számára kedvezőek voltak az első benyomások a csapatról.

– Jók az első benyomások mind a játékosokról, mind a környezetről. Minden megvan ami a jó munkához kell, most már rajtunk a sor – mondta Tomás Varga vezetőedző.

A tréner korábban Szlovákiában nyert már két bajnoki címet és két kupát. Végig járta a ranglétrát, dolgozott az utánpótlásban is, ami Nyíregyházán is segíthet, mivel a felnőtt keretnél most sok a fiatal.

– Megtanultam az alapoktól kezdve, hogyan kell technikázni, a legkisebbekkel foglalkozni. A felnőtteknél már sokkal több a taktika, és keményebben kell dolgozni. Amikor ide jöttem, olyan érzésem volt, mintha egy U23-as csapathoz érkeztem volna. Nagyon szeretek a fiatalokkal dolgozni, mert nagy bennük a bizonyítási vágy, és sokszor erőből oldalnak még meg dolgokat, nem rutinból. Én ezt szeretem, láthatjuk, hogy a világ röplabdája mennyit fejlődött az elmúlt időszakban, mi is szeretnénk előre lépni – tette hozzá Tomás Varga vezetőedző, Fatum Nyíregyháza

A mieinknél Kristina Belova hátsérüléssel bajlódott, de már jobban van, a héten elkezdheti a munkát, de várhatóan még nem léphet pályára az MTK ellen. A kék-fehérek elleni meccs pénteken 17.15-kor kezdődik Budapesten.