Minden idők legnagyobb érdeklődéséről számolt be az Európai Röplabda Szövetség (CEV). A 2023-as Európa Kupa megmérettetésére (Bajnokok Ligája, CEV Kupa, Challenge Cup) 216 klub regisztrált szerte Európából és szerzett jogot az indulásra. Mint ismert a FATUM Nyíregyháza csapata a bajnoki eredménye alapján ezúttal a harmadik számú nemzetközi kupasorozatban a CEV Challenge Cup-ban indul.

Néhány érdekesség a lehetséges ellenfelekről.

Újra összekerülhetünk a szerb ZOK UB csapatával akikkel a Bajnokok Ligája csoportkörében kétszer is megmérkőztünk az elmúlt szezonban. Ellenfelünk lehet a német VfB Suhl LOTTO Thüringen csapata, ahol az egykori nyíregyházi tréner Hollósi László és a válogatott Pallag Ágnes is játszik. Pikáns lehet főleg csapatunk új vezetőedzője Leonidas Gaitanakis számára, ha sorsoláskor egykori csapatát a ciprusi Apollon Limassol húzzák ki a kalapból. És végül újra találkozhatunk a szlovák VK Brusno csapatával, akikkel a tavalyi FATUM Kupán játszott csapatunk.

Érdekesség még, hogy a legtöbb csapatot Ausztria (4)  delegálta, de több ország is 3-3 csapattal indul Challenge Kupában.(Szerbia, Szlovákia, Svájc, Görögország)

Az hogy ki lesz csapatuk ellenfele június 28-án luxemburgi sorsoláson kiderül. Az oda/vissza vágós (kiesés rendszerű) első fordulót előreláthatólag 2022. november 23-án míg a visszavágót november 30-án rendezik meg.