A 186 cm magas több mint 80-szoros válogatott szlovák szélső négyesütő, Nikola Radosová 2020 -ban csatlakozott a Fatum-Nyíregyháza csapatához. A szlovák klasszis az elmúlt szezonban kimagasló és egyenletes teljesítményt nyújtva volt az egyik vezéregyénisége csapatunknak. Nikola egész éves formájának csúcsa volt a MAGYAR KUPA DÖNTŐ, ahol a két mérkőzésen elért 44 pontjának köszönhetően a legértékesebb játékosnak (MVP-jének) is őt választották meg. Radosova komoly nemzetközi tapasztalattal bír. 2018-ban az év legjobb szlovák röplabdázójának választották. Korábban nyert már osztrák is román bajnokságot is, 2020-ban a Drezdával Német Kupa-győztes lett. 2021-ben pedig MAGYAR BAJNOK ÉS KUPA győztes lett a FATUM Nyíregyháza csapatával. Nikola kiváló játékos és komoly erőssége a csapatnak így nem volt kérdés, hogy a következő szezonban is nálunk marad. Még a tavasz folyamán sikerült minden részletben megállapodni így nagyon bízunk benne, hogy hasonlóan sikeres szezont zár – mondta el érdeklődésünkre Dr. Mohácsi Máté a Nyíregyházi Élsport Kft. ügyvezetője.

Milyen érzésekkel emlékszel vissza az első szezonodra a FATUM Nyíregyházánál, illetve az elért bajnoki és kupa győzelemre?
Különös érzés egy szezonban duplán nyerni. Úgy gondolom, hogy a nehézségek (pl: COVID) nagyszerű szezont játszottunk a kezdetektől a végéig, amit mi sem bizonyít jobban mint a megszerzett két aranyérem.
Mint ismeretes számodra nem ért véget a röplabda szezon. Hogy érzed magad a válogatottban?
Hasonlóan a magyar válogatotthoz mi is elértük a legfontosabb célunkat, hogy kvalifikáltuk magunkat az Európa-bajnokságra, ami nagyszerű. Sok változás van a keretben, így nem könnyű a csapatot felépíteni. Sok hasonló szintű csapat van a mezőnyben , így kemény küzdelem lesz. Célom, hogy továbbjussunk a csoportkörből.
Milyen eredményekre számít az Európa-bajnokságon?
Hiszem, ha sokat dolgozunk a befektetett munka meghozza gyümölcsét. Bízom abban, hogy Zadarban Eb-csoportban jó meccseket fogunk játszani a magyar válogatottal, a házigazda Horvátországgal, a vb-ezüstérmes Olaszországgal, Fehéroroszországgal és Svájccal.
A rengeteg edzés és mérkőzés mellett lesz lehetősége pihenni a nyáron?
A prágai Arany Európa Liga és az horvátországi Európa-bajnokság között otthon fogok pihenni a családommal, és remélem, hogy a nyaralásra is lesz lehetőségem.
Várod már az októberben induló új szezont?
Bár az még messze van, de természetesen nagyon várom. Örülők, hogy a következő szezonban is csapat tagja lehetek. Nagyon jó szakmai munka folyik a FATUMNÁL, kiválóak a körülmények és a várost is kezdem megkedvelni. Nagyon remélem, hogy ősztől már ismét teltházas mérkőzéseken, együtt örülhetünk a győztes mérkőzések után.