Összetartáson vesz részt a magyar férfi röplabda válogatott. Pénteken és szombaton Romániában játszik edzőmérkőzéseket a csapat, május 27-én pedig már Európa-liga találkozó vár a mieinkre Georgia ellen Érden. Ausztriával szerepel még azonos csoportban a magyar válogatott: az osztrákok elleni hazai meccs június 10-én lesz.

A férfi válogatottnak nyíregyházi kötődése is van! Az MRSZ elnöksége tavaly novemberben új működési koncepciót fogadott el a férfi válogatottal kapcsolatban, amelynek előterében a generációváltás végrehajtása, és egy fiatal csapat kialakítás áll. Ifjabb Nagy Péter lett a szövetségi kapitány, munkáját pedig asszisztens edzőként két korábbi nyíregyházi röplabdázó, Pampuch Csaba – a Fatum Nyíregyháza másodedzője – és Toronyai Miklós segíti.

– Megtisztelő, ha az embert a válogatotthoz hívják, és nagyon örültem a felkérésnek. Toronyai Miklóssal egykoron bajnokok voltunk, a stábtagokat is ismerem, így örömmel mondtam igent a megkeresésre. Szeretnénk egy fiatal, ütőképes csapatot összerakni. Most Brassóba utazunk, utána pedig jönnek az Európa-liga meccsek – mondta Pampuch Csaba.

Pampuch Csabáéknak sikeres munkát kívánunk!