A negyedik mérkőzés következett a női röplabda Extraliga bronzpárharca során. A Fatum Nyíregyháza a Szent Benedeket fogadta.

Remekül kezdtek a mieink, és 5-1-nél négy pont volt a Fatum előnye. Ez döntő volt, mert a folytatásban ezt a különbséget tartotta a csapat, majd a játszma felénél tovább nőtt a távolság. Jól nyitott a Nyíregyháza, és a támadások is pontosak voltak, így magabiztosan nyerte az első szettet a hazai csapat.

A második felvonásban a Balatonfüred kezdett jobban, és sok hibával játszott ekkor a Fatum. Ezt kihasználva a Szent Benedek már 17-7-re is vezetett. Innen kapaszkodott vissza Tomás Varga együttese, de végül csak szépíteni sikerült.

A harmadik szett elején tartott a vendég gárda lendülete, és 3-4 ponttal vezettek. Lászlop Alexandra vette hátára a csapatot, majd a hajrá nagyon izgalmasan alakult. 19-19-nél egyenlítettek a mieink, 23-23 után pedig szettlabdához jutottak. Deana Valentová egy ásszal befejezte a játszmát, így ismét a Nyíregyháza vezetett.

A negyedik szettben a Szent Benedek volt hatékonyabb támadásokban, és a játszma derekán hét ponttal vezetett. A végjátékban a meccs legszebb labdamenetét ugyan megnyerte a Nyíregyháza, a játékrész viszont a füredieké lett, így jöhetett a döntő szett.

Itt 4-1-re is vezettek a mieink, de egyenlített az SZBRA, a térfélcserénél pedig 7-8 volt az állás. Sajnos beragadt a Fatum, és bár nagyot küzdött, a Szent Benedek megnyerte a mérkőzést, és bronzérmes lett, míg a Nyíregyháza a 4. helyen zárta a bajnokságot.

Fatum-Nyíregyháza–Szent Benedek Röplabda Akadémia 2:3 (18, -19, 23, -16, -12)

Continental Aréna, v.: Jámbor, Szarka.

Nyíregyháza: Cicic 2, Leban 21, Lászlop 10, Jurdza 5, Belova 14, Cepni 11.

Csere: Tóth (liberó), Valentová 7, Kovács-Frencesco 2.

Vezetőedző: Tomás Varga.

SZBRA: Nacsa-Pekárik 14, Boshnakova 17, Pérez Ramos 19, Vacsi 15, Michalewicz 1, Koleva 10.

Csere: Fáth, Balogh (liberók), Dimitric, Orosz, Schneider.

Vezetőedző: Kristian Mihailov.

A mérkőzés alakulása. 1. játszma (21 perc): 2:0, 5:1, 6:4, 9:5, 12:7, 15:8, 20:14, 24:17. 2. játszma (25): 1:3, 3:7, 4:10, 6:16, 10:17, 14:22, 17:24. 3. játszma (29): 3:1, 3:5, 5:10, 8:11, 11:14, 14:16, 18:18, 19:21, 22:22, 24:23. 4. játszma (26): 2:1, 2:4, 5:7, 6:12, 9:17, 12:20, 14:24. 5. játszma (18): 0:1, 4:1, 4:4, 5:6, 7:7, 7:9, 8:11, 11:11, 11:14.