Június 19-én hétfőn megkezdte a felkészülést a 2021/2022-es bajnoki évadra a FATUM-Nyíregyháza Extraligás női röplabdacsapata. Szerdán reggel a szezon első hivatalos sajtótájékoztatóján a média képviselői előtt is bemutatkozott a csapat a korábban bejelentett hat új játékossal kiegészülve. Az eseményen jelen volt a csapat főtámogatója a FATUM- Property Ingatlanberuházó Kft. ügyvezető – tulajdonosa Litvai Zoltán, Kőhalmi Richárd a Nyíregyházi Sportcentrum Kft. ügyvezetője, Dr. Mohácsi Máté a Nyíregyházi Élsport Kft. ügyvezetője és Németh Szabolcs, a csapat vezetőedzője.

A tájékoztatón elhangzott:

Magasra tette a mércét a csapat a tavalyi sikeres év után a bajnokság és a kupa megnyerésével, amit idén is szeretne elhódítani. A legnagyobb kihívás ebben az évben egyértelműen a CEV BL főtábla, ahol az egész hazai röplabdázást szeretné méltóképpen, sikeresen képviselni a FATUM. A  szakvezetés bízik abban, hogy ősztől újra nézők előtt játszhat a csapat és a sikereket együtt élheti át játékos és szurkoló.

A csapat új igazolásai: a horvát Katarina Glavinic, a francia Aurelia Ebatombo, a brazil Ana Tiemi Takagui, a Franciaországból hazatért Dékány Bernadett, a Szatmárnémetiből származó Vajda Beáta valamint a Kaposvárról érkező Bodovics Hanna. Igazoltan hárman hiányoztak a csapatból a sajtóeseményről. Tóth Fruzsina és Heim Gábor (gyógytornász), akik a magyar válogatottal hétfőn utaztak el Bakuba, míg Nikola Radosova a szlovák válogatottal készül szintén az augusztus középen induló  kontinens viadalra.

A tíz hetes felkészülés alatt több edzőmérkőzést is tervez a szakvezetés. Szeptember 17-19. között rendezik meg a FATUM- Property Nemzetközi pénzdíjas felkészülési tornát, amely ezúttal hat csapat részvételével zajlik majd és amelyre a VASAS-Óbuda, SZENT-Benedek RA, MTK- Budapest előzetesen már jelezte részvételét. A tornán a tervek szerint két külföldi (lengyel és szlovák) csapat is jelen lesz. Hogy melyik lesz az a két csapat, arról zajlanak jelenleg is az egyeztetések.

Az Extraliga október 16-án indul, míg egy héttel korábban elsőként rendezik meg a SZUPER Kupa döntőt, ahol szintén érintett csapatunk. A Bajnokok Ligája csoportkör sorsolása szeptember utolsó napjaiban lesz a szlovéniai Ljubjanában, míg az első BL mérkőzést november közepén játssza csapatunk.

A szakmai stábban is történtek változások:

A másodedző korábbi háromszoros Magyar Bajnok nyíregyházi Pampuch Csaba lett.

Továbbra is a szakmai stáb tagja:

Bekecs Sándor – gyúró

Kőhalmi Orsi- erőnléti edző

Csizmarik Ákos- statisztikus

Heim Gábor- fizioterapeuta

Szabó Annamária – gyógytornász

Balogh Tamás- Technikai vezető, sajtófőnök

A csapat ezen a héten szigorú orvosi vizsgálatokon, egészségügyi felméréseken és fizikai teszteken esik át. A szakmai stáb a játékosokról kapott eredmények alapján dönt a végleges keretről. Ezen a héten délelőtt kondi teremben, míg délután labdás edzést tart Németh Szabolcs vezetőedző – hangzott el a sajtótájékoztatón!