Folynak az egyeztetések a Fatum Nyíregyházánál mind a játékosok, mind pedig a szakmai stáb tagjait illetően. Az eldőlt, hogy utóbbiban nem lesz változás, Tomás Varga vezetőedzővel és a stábtagokkal szerződést hosszabbított a klub.

– Maradt némi hiányérzet bennünk a vezetőkkel a mögöttünk álló szezon után, és úgy döntöttünk , hogy szeretnénk közösen összerakni egy olyan gárdát, mellyel nagyobb célokért harcolhatunk. Mentálisan feltétlenül erősödnünk kell, mert az előző idényben voltak olyan szituációk, amikor hullámvölgybe került a csapat egy-egy mérkőzésen belül, és a rutintalanságnak köszönhetően nem tudtunk abból kilábalni. A fiatal tehetségek mellett kell olyan játékos is, aki nehéz helyzetben magára vállalja a felelősséget. Az új igazolásoknál ezt is szem előtt tartjuk, ugyanakkor számítunk a fiatalok lendületére is. A saját nevelésű utánpótlás játékosokkal már augusztus elején elkezdjük a felkészülést, nekik kicsit több idő kell, hogy megszokják fizikálisan azt a tempót, amit a felnőttekkel végzünk. A teljes keret pedig augusztus 15-én áll munkába. Bízunk abban, hogy egy jó felkészülés után eredményesek leszünk a bajnokságban – mondta Tomás Varga vezetőedző.

Ami a játékosokat illeti, több kiszemelttel már a következő napokban szerződést köthet a Fatum Nyíregyháza.