A harmadik találkozó következik a Fatum Nyíregyháza és a Kaposvár között. 1-1-ről folytatják a csapatok, azaz a csütörtöki meccs még biztosan nem az utolsó lesz a három nyert mérkőzésig tartó párharc során. Az első találkozó sokkja után hétfőn harcosan, és pontosabban is játszott a Fatum, a hibákat igyekeztek kijavítani a játékosok.

– Igazi csapatmunkát láthattunk Kaposváron, és örülök, hogy az első pillanattól látszott, hogy mi a szándékunk. Kevés időnk volt, így elsősorban a mentálisan próbáltunk változtatni, többet kommunikáltak a játékosok. De ahogy befejeződött a meccs, azonnal a csütörtöki találkozóra koncentráltunk. Sok tanulsággal szolgált az első két mérkőzés, igyekszünk tanulni belőle. Nagyon bízom a szurkolók segítségében, mert nagy csata lesz, ezért szükségük lesz a támogatásra – mondta Sasa Nedeljkovic vezetőedző.

A mieinknél több jó egyéni teljesítmény is volt Kaposváron, ezt a formát kell átmenteni a hazai meccsre. A csütörtöki összecsapás 18 órakor kezdődik a Continental Arénában, és a tervek szerint ezúttal is lesz élő stream közvetítés a hunvolleytv-n.