• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Március első hetében indul az alsóházi rájátszás

Március első hetében indul az alsóházi rájátszás

A sűrű bajnoki program után a héten nem játszik mérkőzést csapatunk, március elején viszont újra beindul a nagyüzem. Az 5-9. helyért mindenki mindenkivel kétszer találkozik, így nyolc találkozó vár még a Fatum Nyíregyházára. Az alsóházban a MÁV Előre, a Szent Benedek, a TFSE és a Vasas SC lesz majd az ellenfelünk, és hazai pályán valamint idegenben is megmérkőzünk velük. A részletes program még egyeztetés alatt van. 

a1-1874-nagy.jpg

Március 20-21-én pedig a MOL Magyar Kupa négyes döntőjében Budapesten lesz érdekelt a Fatum Nyíregyháza. Március 20-án a Vasas Óbuda lesz az elődöntőben az ellenfelünk. Március 21-én rendezik a bronzmérkőzést és a finálét. Jegyek elővételben már kaphatók: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/noi-roeplabda-mol-magyar-kupa-doento-budapest-dr-koltai-jeno-sportkoezpont-multifunkcionalis-csarnok-694932/event.html