• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Magabiztos győzelem!

Magabiztos győzelem!

A Vasas SC-t fogadta a TippmixPro Női Röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. A mieink hosszú utazás után tértek haza a hétvégén Finnországból, hétfőn pedig már bajnoki várt rájuk. Remekül kezdett a csapat, jó szervák után sikerült pontokkal befejezni a támadásokat. Rövid időn belül kétszer is időt kellett kérnie a vendégek vezetőedzőjének, Kőnig Gábornak. 9-3-nál úgy tűnt, sima lesz a szett, de fokozatosan zárkózott a Vasas, és egy pontra olvadt az előny, de a végén megint a Fatum volt határozottabb, és nyerte a játékrészt. 
A második játszma szorosabban indult, de jött egy 6-0-ás nyíregyházi roham, mellyel megléptek a mieink. Lara Davidovic és Pampuch Gréta játszott ponterősen, jól működtek a hátsó sorból érkező támadások. Nagy volt a különbség, és végül magabiztosan nyerte a szettet a Fatum Nyíregyháza. 
A harmadik felvonás elején hasonló volt a helyzet, a Vasas vezetett is rövid ideig, de fordítottak a mieink, majd négy pontos előnyt építettek ki. A fővárosiak becsülettel küzdöttek, nem adták fel, de Alejandra Del Burgo nem csak jó labdákkal szolgálta ki a társakat, hanem pontokat is szerzett. Végül nyerte ezt a játszmát, és ezzel együtt a mérkőzést is csapatunk, és érvényesítette a papírformát.

Fatum Nyíregyháza – Vasas SC  3:0 (18, 13, 20)

Continental Aréna

Nyíregyháza: Lászlop 7, Cepni 5, Petrovic 11, Del Burgo 5, Pampuch 13, Davidovic 18

Csere: Tóth F. (liberó)

Vezetőedző: Dávid Zoltán

Vasas SC: Csereklye 1, Zsombók A.5, Kiss N.1, Kiss L.3, Botyánszki 10, Zsombók E.12

Csere: Stankovics (liberó), Mihálszki 4, Kokas, Réthelyi 2

Vezetőedző: Kőnig Gábor

Dávid Zoltán: - Ma beletették a munkát a lányok, ennek köszönhető a siker. Sok utazás után játszottunk, de ez nem látszott a teljesítményünkön, megvalósította a csapat amit kértem a játékosoktól. Dolgozunk tovább, a hétvégén a Vasas Óbuda ellen is szeretnénk jó teljesítményt nyújtani.