• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
Edzőtábor az EB-selejtező jegyében

Edzőtábor az EB-selejtező jegyében

A magyar női U18-as röplabda válogatott már az Európa-bajnoki selejtező jegyében találkozott december 27-én, és január 12-ig össze is költöztek a lányok egy edzőtábor keretében, melyre Dunakeszin kerül sor, ahol három NBI Ligás mérkőzést is lejátszanak a lányok, hogy minél jobban fel tudjanak készülni a januári MEVZA-selejtezőre. A három mérkőzésre december 29-én (a VEHIR-VESC ellen), december 30-án (az MTK Budapest ellen) és január 3-án (a BVSC-Zugló ellen) kerül sor. A válogatott január 6-án reggel indul Zadarba, a kvalifikációs torna helyszínére. A korosztályos válogatottnak a Fatum Nyíregyháza játékosa, Pampuch Gréta is tagja, míg a másodedző az a Sitku Renáta, aki szintén Nyíregyházán kezdett el röplabdázni, ma pedig már a TFSE felnőtt együttesének a szakmai stábját erősíti.

A magyar U18-as válogatott bő kerete: Ilonka-Kalla Sára, Szalay Szonja, Kőmíves Eszter Anna (BRSE), Pampuch Gréta (Fatum Nyíregyháza), Hoó Petra (DVTK), Szabados Emma, Szüle Anna (UTE), Diósi Petra Sophie, Sándor Nóra, Zsombók Eszter, Dibusz Viktória, Vértes Luca, Bite Adél, Zsombók Anna, Kecskés Dóra, Sánta Laura (Vasas). Kőnig Gábor (vezetőedző), Sitku Renáta (másodedző), Bedőcs Gergely (másodedző), Horváth Márton (masszőr), Makra Zoltán (erőnléti edző), Tóth Gábor (utánpótlás vezető).

A magyar U18-as válogatott programja:
Női NBI Liga
2025. december 29.
18:00 U18 válogatott – VEHIR-VESC
2025. december 30.
18:00 U18 válogatott – MTK Budapest
2026. január 3.
17:00 U18 válogatott – BVSC-Zugló