A Diósgyőrt fogadta a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. A mieinknek ez volt az első hazai bajnokijuk. Ivana Jeremic születésnapja alkalmából kapott egy kis ajándékot a mérkőzés előtt Kőhalmi Richárdtól, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetőjétől.

A találkozó eleje szoros volt, a miskolciak szívósan tapadtak a Fatumra. 6-4 után viszont robbantott a Nyíregyháza, és zsinórban öt pontot szerzett. Féltávnál 16-9-re vezetett a csapat, főleg Nina Kocic volt ponterős. Jó blokkokkal közelebb került a Diósgyőr, Földi Boglárka ásza viszont megnyugtatta a kedélyeket. Jovanovic játszott jól a borsodiaknál, és 20-17-tel indult a hajrá, de háromszor is jól támadtak a mieink. Végül nyerte a szettet a Fatum végig vezetve.  

A második felvonás 5-1-es hazai vezetéssel indult, de visszakapaszkodott a DVTK. A folytatásban megint a Nyíregyháza pillanatai következtek, így 14-7-nél újból nagy lett a különbség. Egy 6-0-s rohamot produkált a Fatum, így a végjátékot komoly előnnyel kezdhették a mieink. Nina Kocic ászával szettlabdához jutott a hazai csapat, és Ana Flávia Galvao egy blokkal be is fejezte a játékrészt.  

A harmadik játszma elején felváltva estek a pontok, de a Nyíregyháza vezetett. 11-8-nál háromra nőtt a különbség, majd Asly Antivero blokkolt remekül. A meccs labdamenete következett, melyet Kocic fejezett be jól, 15-9. Tovább növelte előnyét a Fatum, 20-10-nél már tíz pont volt a csapatok között. Tolnai Janka, Rufin-Martinez Lilian és Farkas Gréta érkezett a fiatalok közül, bemutatkozhattak a szezonban. Szabó Lili befejezte a találkozót, a Fatum Nyíregyháza magabiztosan győzött.

Fatum Nyíregyháza – DVTK 3-0 (19, 12, 15)

Nyíregyháza: Jeremic 6, Kocic 19, Lászlop 7, Földi 4, Galvao 4, Antivero 9

Csere: Tóth F. , Farkas G.(liberók), Szabó L.1 , Tolnai,  Rufin-Martinez

vezetőedző: Tomás Varga

DVTK: Horváth 1,  Kalmár, Skoric 7, Egri K. 6, Jovanovic 6, Kiss 3

Csere: Kundrák (liberó), Einarsdöttir 5, Hegyi, Egri B.1 , Hollósi

vezetőedző: Németh Szabolcs

Tomás Varga: – Tudtuk, hogy lelkesen fog ellenfelünk röplabdázni, mert nincs veszítenivalójuk. Azt kértem, hogy ezt minél hamarabb állítsuk meg. Ez sikerült, koncentráltak voltunk, elhúztunk, és azok is játszhattak, akik eddig nem kaptak lehetőséget.