A harmadik helyen zártuk a hazai rendezésű Fatum Kupát. Adrian Chylinski vezetőedző sajnálja, hogy sérülések miatt nem mutathatta meg a csapat teljes erejét.

– Kettős érzéseim vannak a torna kapcsán. Örülök annak, hogy a harmadik helyet sikerült végül megszerezni egy komoly játékerőt képviselő szlovén csapat ellen, akik a nemzetközi kupában is szerepeltek. Maradéktalanul viszont nem vagyok elégedett, mert az elődöntőben a román együttes ellen három meghatározó játékosunkat veszítettük el sérülés miatt. A bronzmeccsen a hiányzókkal együtt 60-65 %-os teljesítményt nyújtottunk, és bánt, hogy nem tudtuk megmutatni a csapat teljes erejét, de bízom abban, hogy látták a nézők, hogy ez egy jó potenciállal rendelkező együttes, tele tehetséges fiatalokkal, jó légiósokkal. Most nagy szerep hárul az egészségügyi stábra, hogy mindenki rendbe jöjjön, és új erővel folytathassuk a munkát. A felkészülés következő állomásaként utazunk Romániába, ahol egy nemzetközi tornán veszünk részt, majd egy héttel később Békéscsabán is további meccsek várnak ránk – értékelte a Fatum Kupát Adrian Chylinski vezetőedző.