Újpesten lépett pályára a női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Fatum Nyíregyháza.

Jól indult a meccs nyíregyházi szempontból, Marija Cicic blokkja után 8-4-re vezettek a mieink. Lendületesen röplabdáztak a lányok, és rendre ponttal fejezték be a támadásokat, így 5-11-nél időt is kért Horváth András. Ez használt, mert felzárkózott az UTE a játszma felénél, és egyenlített. Sőt, 15-14-nél már ők vezettek, így Tomás Varga is kikérte egyik idejét. Több volt ekkor a hiba mezőnyben és fogadásban, a hazai blokkok pedig hatékonyabbá váltak. Selena Leban ütésével 18-18-nál így is sikerült egyenlíteni, és Merve Cepni sáncolt többször is jól. Izgalmas volt a végjáték, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Yagmur Karaoglu szettlabdához juttatta a mieinket, majd Cepni egy jó blokkal be is fejezte a játszmát!

A második felvonás is Fatum vezetéssel indult, 2-7-nél öt pont volt az előny. Sőt, Kristina Belova bombája után már hétre nőtt a távolság, ám egy 4-0-s rohammal felzárkóztak a lilák. Karaoglu gondoskodott arról, hogy féltávnál öttel vezessen a Nyíregyháza, és ismét jól működtek a sáncok. 12-20 volt az állás a hajrá előtt, Cepni egymás után szerezte a pontokat. Tíz szettlabdája volt a Fatumnak, és végül a másodikat értékesítve biztosan nyerték a játszmát a mieink!

Az előző kettőhöz hasonlóan most is a Nyíregyháza kezdett jobban, Leban többször is eredményes volt, míg az Újpestnél Hiruela volt ponterős, így szoros volt az állás. Jól támadott a török légió is, Karaoglu és Cepni támadásai után 7-4-re vezettek a mieink. A folytatásban viszont Woock vezetésével felzárkózott, és fordított az UTE, ám Cicic ászával már 12-10 volt ide! Négy ponttal meglépett a Fatum, de néhány hiba után elolvadt az előny a végjáték előtt. 18-18 után a lilák szereztek egymás után négy pontot, ezzel pedig eldöntötték a szettet, és szépítettek.  

A negyedik felvonás fővárosi ponttal indult,  és a folytatásban is vezetett az Újpest, de lőtávolban maradt a Fatum. Sőt, 10-9-nél már a mieink álltak jobban! Minkét oldalon jött egy-egy rontott nyitás, ám Cepni ötödik blokkja után a szett felénél a Nyíregyházánál volt az előny. A center hátára vette a csapatot, 13-17-nél néggyel ment a Fatum. Karaoglu bombája után három pontra kerültek a mieink a meccs megnyeréséhez, de az UTE nem adta fel, és 21-22-nél egy pontra zárkózott. Három szettlabdához jutottak viszont a nyírségiek, és rögtön az elsőt sikerült értékesíteni, így nyert a Fatum Nyíregyháza, és előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.

UTE – Fatum Nyíregyháza 1-3 (-23, -15, 19, -21)

Újpest: Ambrosio 2, Hiruela 23, Manninger 8, Tarin 16, Boskó, Kilyénfalvi 9

Csere: Baksa, Dömsödi (liberók), Woock 4, Goodwin, Sziládi 2, Stojanovic

vezetőedző: Horváth András

Nyíregyháza: Cicic 5, Jurdza 3, Lászlop 4, Cepni 13, Karaoglu 16, Leban 18

Csere: Tóth F. (liberó), Belova 4, Kovács-Francesco

vezetőedző: Tomás Varga