Alaposan meglepte az UTE a sokkal esélyesebbnek számító Fatumot, mert ugyan 4:2-re még a szabolcsiak vezettek, de ezt követően 9:1-es sorozatot produkáltak a lilák, mégpedig szinte átüthetetlen blokkjuknak köszönhetően. Németh Szabolcs ki is kérte mindkét idejét, s fel is zárkóztak két pontra a nyírségiek, de aztán megint hatra nőtt a különbség. Genesis Francesco és Varga Eliza harcba küldése hozta az újabb fordulatot, és 20:20-nál egyenlő volt az állás. Vezetni 24:23-nál vezettek először a nyírségiek, de ehhez kellett két rontott újpesti nyitás is. Azonban nem tudták kihasználni, sőt az UTE utána újabb két pontot szerzett, s ezzel meglepetésre, de teljesen megérdemelten nyerték a játszmát a lila-fehérek (24:26).

A nyírségieket sokkolta, az újpestieket pedig feldobta az első szett, mert a másodikat 7:1-gyel kezdték a lilák. Megint jött a kettős csere és megint jött a felzárkózás, s 13:12-re már a Fatum vezetett. De nem sokáig, mert megint jöttek az újpestiek, és ha nem is sokkal, de egy-két ponttal továbbra is náluk volt az előny. A végén két szettlabdájuk is volt, s bár az elsőt még hárították a nyírségiek, a másodikat Petőváry kihasználta (23:25).

Az utolsó szalmaszálat próbálta meg elkapni a Fatum a harmadik játszmában, de alaposan be is kezdtek, s az újpestiek ekkor nem is tudták felvenni velük a lépést. Ez a játszma végül nagyon simán a Fatumé lett, amely így továbbra is versenyben maradt a döntőbe jutásért (25:13).

A negyedik felvonásban megint a harcosabb Újpestet láthattuk, csakhogy most már nem a görcsös Fatum volt az ellenfelük. Ez azt eredményezte, hogy sokáig viszonylag szoros volt az állás, de 18:17 után állva hagyta ellenfelét a szabolcsi csapat és kicsikarta a döntő szettet (25:19).

És ha már idáig eljutottak, innen már nem engedték ki a kezükből a sikert, 8:4-nél cseréltek térfelet a csapatot, majd nyolc mérkőzéslabdájuk is volt, amelyből ugyan kettőt hárítottak a lilák, de aztán egy blockouttal Lacombe feltette az i-re a pontot (15:8).

Női Magyar Kupa elődöntő:
Fatum Nyíregyháza – UTE 3:2 (–24, –23, 13, 19, 8)
Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. V: Kiss Z., Árpás.
FATUM: Pintér 13, Najdics 1, Radosová 22, Ortiz 12, Lacombe 13, Vaszileva 14. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Varga E. 8, Francesco 1, Fuchs, Klaric 2, Lászlop. Vezetőedző: Németh Szabolcs. UTE: Racskovszka 10, Bezsandolszka 11, Petőváry 12, Kojdová 11, Carabali 17, Bagyinka 2. Csere:Karabaseva, Balogh E. (liberók), Szabó L. 1, Boros, Villám Cs. Vezetőedző: Horváth András.