Szerdán megkezdődnek a női röplabda Extraliga negyeddöntői. A Fatum Nyíregyháza a Kaposvár ellen vív három nyert meccsig tartó párharcot, és mivel a mieink a negyedik, a somogyiak az ötödik helyen zártak, így a Fatum kezdheti hazai környezetben a sorozatot. A hazai környezet pedig ezúttal már a Continental Arénát jelenti, itt lép pályára a Nyíregyháza a folytatásban.

A szerdai a negyedik meccs lesz az együttesek között a 2022/2023-as idényben. Az első bajnokin 3-1-re nyert a KNRC még novemberben, majd januárban egy 3-0-ás győzelemmel sikerült visszavágni. A két gárda pár napja a DRK Magyar Kupa bronzmeccsén is találkozott, és egy feledhetetlen meccsen 0-2-ről fordítva győztek a mieink 3-2-re. A szerdai tehát a negyedik összecsapás lesz a csapatok között, és az eddigi háromból kettőt nyert a Fatum. A mieinknél egy hiányzó biztosan lesz. Nagy tervekkel érkezett nyáron Nyíregyházára Bojana Ambulija, a fiatal, mindig mosolygós játékos viszont jó ideje nem léphet pályára, a tavalyi év végén ugyanis váratlanul otthonában légmellet kapott. A gyors orvosi beavatkozásnak hála nem lett nagyobb baj. Nyíregyházán Dr. Szabó Gábor folyamatosan felügyelte állapotát, és egy újabb rosszullét után elkerülhetetlenné vált az operáció, melyet Debrecenben sikeresen végrehajtottak. Most több hónapos pihenés vár a Fatum Nyíregyháza játékosára.

Bojana Ambulijának ezúton is jobbulást kívánunk, és szorítunk érte, hogy teljesen meggyógyuljon! Szerdán érte is játszanak a többiek! A Kaposvár elleni meccs 18 órakor kezdődik.