Bár a bajnokság befejeződött, a klub vezetése számára nem ért véget a szezon, sőt. Már hónapok óta tárgyalnak a csapatok a következő évi keret kialakításáról, és ez alól nem kivétel a Fatum Nyíregyháza sem. Több játékosnak a Szent Benedek elleni volt az utolsó meccse nyíregyházi színekben.

Selena Leban olyan teljesítményt nyújtott Nyíregyházán, melyre az elit bajnokságokból is felfigyeltek. Nagy külföldi klubok kívánságlistáján is szerepelt, miután pedig az Extraliga legjobb szélső ütője lett és 441 pontot szerzett, bár nagyon szerette volna a csapat, lehetetlen volt megtartani. A világ egyik legerősebb bajnokságában, a török első osztályban folytatja pályafutását.

„Ez volt az első év, hogy elhagytam a hazámat, és nagyon megszerettem a várost, a klubot. Nagyon boldog vagyok, hogy sok új embert ismertem meg, úgy érzem sokat fejlődtem az elmúlt időszakban. Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak, akik mindenben támogattak minket, és segítettek a nehéz pillanatokban is” – búcsúzott közösségi oldalán Selena Leban.

Távozik Victoriia Nikolaichuk is. A liberót az orosz-ukrán háború kitörésekor fogadta be a Fatum Nyíregyháza, majd szerződést kínált neki a 2022/2023-as szezonra. Merve Cepni hazatér Törökországba. A center jó teljesítményt nyújtott, ezért a klub szerződéshosszabbítást kínált neki. Merve végül úgy döntött, hogy hazájában folytatja, mert honvágya van, szeretne közelebb lenni a családjához. Anija Jurdza is távozik. Ő először játszott a lettnél erősebb bajnokságban, és saját bevallása szerint is sokat fejlődött, de nem hosszabbítottak a felek, és Kristina Belovával sem kötött szerződést a klub, így a kazah légiós is hazatér. Marija Cicic sem a Fatum Nyíregyházában folytatja, a feladó alapember volt az együttesben, a negyedik legtöbb időt töltötte a pályán a feladók közül az Extraligában. A klub új feladókkal vág neki a következő idénynek. Darlene Ramdin is távozik, a trinidadi játékos a betegségek, sérülések után érkezett a téli szünetben.

Valamennyi játékosnak köszönjük amit a Fatum Nyíregyházáért tettek, és további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk! A csapat vezetése több új röplabdással is tárgyal már hetek óta, és a következő napokban már néhány érkezőt is bejelent.