Készül a bajnoki rajtra a Fatum Nyíregyháza női röplabda együttese. A csapat a jövő héten ismét megrendezi a hazai rendezésű Fatum Kupát, melyre határon túlról is érkezik csapat. A keretben is lesz változás a következő napokban.

Hat hete kezdte a felkészülést a Fatum Nyíregyháza női röplabda együttese. A csapatot Leonidas Gaitanakis személyében új vezetőedző irányítja, és a keret is alaposan megváltozott. A következő időszakban több edzőmeccset is játszik a gárda. Pénteken Miskolcon lép pályára a csapat, a jövő héten pedig ismét megrendezik a hagyományos Fatum Kupát, melyen a házigazda mellett a Békéscsaba, az Újpest és a szlovén Maribor szerepel. A keret még nem teljes, többen is hazájuk válogatottjában szerepelnek, ezért ők még hiányoztak a tréningekről.

– Jól haladunk a munkával, büszke vagyok a csapat játékosaira. A munka közepénél tartunk, és várjuk a többi játékost, mert jelenleg még nem teljes a keret. A fizikai és az egyéni technikai képzés mellett már a taktikára is fókuszálunk, de a legfontosabb, hogy megérkezzenek a hiányzó játékosok. A Fatum Kupa egy fontos torna számunkra, a város számára, erős csapatok ellen játszhatunk. Mi nem igazoltunk sztárjátékosokat a nyári szünetben, de olyan röplabdások alkotják a keretet, akik több poszton is bevethetők, és az utolsó pillanatig küzdeni fognak. A sportot is érintik a gazdasági nehézségek, nagyon remélem, hogy a bajnokságok rendben befejeződnek majd, mi az igazolásoknál azt is figyelembe vettük, hogy folyamatosan nőnek a kiadások – mondta Leonidas Gaitanakis vezetőedző.

Egy változás van a keretben, Rowan Ennis távozott a csapattól. Az amerikai légiós családi okok miatt hazatért, megszegve ezzel szerződését.

– Az amerikai légiósunk jelezte, hogy családi okok miatt – részletesen nem indokolva mindezt – hazautazik. Ez nem ilyen egyszerű, mivel érvényes szerződése volt. A menedzserével és vele is megállapodtunk, hogy anyagi hátrány nem éri a klubunkat, ugyanakkor új centert kell keresnünk. Pótlása folyamatban van, rövidesen bemutathatjuk az új játékosunkat – mondta Dr Mohácsi Máté, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Két európai és egy amerikai centerrel egyeztet jelenleg a vezetés, és akár a Fatum Kupán már pályára léphet az új légiós. A felkészülési torna pénteken kezdődik, a mieink az első meccsen az Újpest ellen játszanak, szombaton pedig következnek a helyosztók. A napi jegy a tornára 2000 Ft-ba kerül, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft a belépő, ezért két meccset nézhetnek meg. Bérletek is vásárolhatók, és ezúttal mindenki szurkolói sálat is kap ajándékba, aki a bérletet vesz. Újdonságként van támogatói bérlet is, mely számos kedvezménnyel is jár. A torna pénzdíjas, 1,5 millió forintot osztanak szét a csapatok között.