Dupla bajnoki mérkőzés várt csapatunkra a hétvégén, hiszen szombaton az MTK-t fogadtuk, vasárnap pedig a DVTK vendégeként, idegenben lépünk pályára. A fővárosiak elleni találkozót Neira Ortiz Ruiz kisebb sérülés miatt kihagyta, visszatért viszont Pintér Andrea, aki rögtön a kezdőben kapott helyet. Álomszerűen kezdtük a meccset, amelynek meg is volt az eredménye az első szettben. A második szett már pontatlan volt, amin felbátorodott a koronavírus miatt egy hónapot kihagyó MTK. A vendégek egyre magabiztosabban játszottak, lelkesen védekeztek, míg csapatunk csak nyomokban mutatta azt a játékot, amire valójában képes. A fővárosi együttes elvitte a második játszmát és a harmadikban, valamint a negyedikben sem járt messze ettől. Utóbbiban már 20:16-ra vezetett, ekkor előbb Lacombe Zsófia ütött egy okos pontot, majd Ralitsa Vasileva egyhuzamban háromszor volt eredményes. A szoros végjátékban feljavult a védekezésünk, Tóth Dalmáék mindent felszedtek a földről, Lacombe pedig beütötte az utolsó pontot.

Röplabda: női Extraliga
Fatum-Nyíregyháza-MTK 3:1 (12, -21, 23, 23) Continental Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Horváth, Adler.

Nyíregyháza: Pintér 7, Najdic 1, Radosová 18, Lászlop 5, Lacombe 23, Vaszileva 18. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Inneh-Varga 7, Fuchs. Vezetőedző: Németh Szabolcs. MTK: Szerencsés-Miklai 14, Papp 10, Vezsenyi 19, Godó 8, Kilyénfalvi 13, Durst 1. Csere: Szalai (liberó), Lesi, Dani 1, Berkó, Petri. Vezetőedző: Leiszt Máté.

Németh Szabolcs értékelése: Gratulálok az MTK csapatának, hogy ilyen színvonalas mérkőzésen tudtunk megküzdeni egymás ellen annak ellenére, hogy a karantén miatt jó néhány hétig nem tudtak teljes értékű edzésmunkát végezni. Saját csapatom teljesítményével kapcsolatosan azt tudom mondani, hogy a mai játékunk nem volt éles. Sok hibát vétettünk és nem volt tökéletes a koncentráció jó néhány játékosnál. Ismét bebizonyosodott, hogy a hétköznap végzett edzésmunka nem elegendő a sikerhez. Úgy látom, hogy meg kell barátkoznunk ezzel az új helyzettel, ami eddig nem volt jellemző a bajnokságra nevezetesen az, hogy csak kéthetente tudunk tétmeccset játszani(legutóbb 14 napja). Ha ismét ilyen hektikusan alakul a programunk, akkor át kell gondolni, hogy miként tudjuk formába hozni/tartani a játékosokat az adott mérkőzésre.
Az előttünk álló napok programja hála Isten mozgalmas lesz, hiszen megyünk a DVTK-hoz és a Kaposvárhoz. Ezt követi, két még ennél is fontosabb meccs hazai pályán a CEV Kupában a Micsanszka Minksz, majd az Extraligában a Vasas ellen. Sajnos a délelőtti edzésen Neira Ortiz Ruiz megsérült így őt ki kellett vennem a mai csapatból. Viszont nagy öröm mindannyiunk számára, hogy Pintér Andi újra a pályán lehet.

Ez történt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón: