Az eredetileg tervezett komoly terhelés helyett rövid szünetet tartott csapatunk november utolsó napjaiban. A tervezett CEV mérkőzés és a VASAS elleni bajnoki is elmaradt az ismert okok miatt. A pihenő mindig jól jön egy csapat számára, de most igazán örülhettünk. Persze csapatunk most sem állt le. Fókuszálva a következő hetek feladataira zajlik a játékosok edzettségének szinten tartása. Bár a Kaposvár elleni idegenbeli meccset sikerült nyolc “harcos amazonnal” hozni, de a derbi előtt megjelent Covid gyanús esetek miatt jelenleg is hiányos kerettel készül csapatunk a decemberi négy bajnoki mérkőzésre. Korábban két Magyar Kupa negyeddöntő meccset is játszottunk volna ebben az időszakban, de azt a szövetség február végéig elhalasztotta.
Játékosaim ismét bebizonyították, hogy bármilyen mérkőzésről legyen szó, helyt tudnak állni. Ha mindenki egészséges lesz, könnyebb lesz változtatni a csapat összetételén, a cél az, nehezítsék meg a dolgomat a kezdő hatos kijelölésénél – mondta Németh Szabolcs vezetőedző.
Csapatunk december 05-én szombaton az MTK Budapest csapatával mérkőzik idegenben.
A decemberi teljes program:
december 5. szombat
17:00 MTK Budapest – FATUM Nyíregyháza
december 13. vasárnap
19:00 SWIETELSKY – BRSE- FATUM Nyíregyháza
december 17. csütörtök
18:00 FATUM Nyíregyháza – Szent Benedek RA
december 22. kedd
18:00 FATUM Nyíregyháza – Vasas Óbuda