Készül a MÁV Előre elleni mérkőzésre a Fatum Nyíregyháza. Csapatunk szeretné megszerezni idei első győzelmét.
– Nagy küzdelmet várok, és sokkal jobb teljesítményt, mint amilyen volt Békéscsabán. Határozottabbnak kell lennünk a támadások befejezésénél, és be kell tartanunk azt a taktikát, melyet a vezetőedző kér. A fehérváriak jó százalékkal értékesítették tavaly a támadásaikat, legalább ilyen hatékonynak kell lennünk nekünk is – mondta Tóth Fruzsina.
Saját nevelésű liberónk szerint bár még csak egy fordulón vannak túl a csapatok, kiegyenlített lesz idén a mezőny.
– Van 3-4 olyan együttes, mely azonos szinten van. Ezek ki-ki mérkőzések lesznek egymás ellen. Ilyen volt legutóbb az Újpest – MÁV Előre meccs is, és a mi békéscsabai találkozónk is. Az aznapi forma dönt, és a hazai pálya is nagy előnyt jelenthet. Kulcsfontosságú, hogy ezeket a mérkőzéseket megnyerjük a Continental Arénában – tette hozzá a válogatott játékos.
A Fatum Nyíregyháza – MÁV Előre találkozó szombaton 18 órakor kezdődik.