Vasárnap is folytatódott a Fatum Property Kupa, csapatunk pedig a bronzmérkőzésen a Calcit Volley ellen lépett pályára. Szerencsére a szombaton megsérülő Kump Alíz és Natasha Calkins sérülése sem komoly, de pár napot ki kell hagyniuk, így ezen a mérkőzésen nem számíthatott rájuk Adrian Chylinski vezetőedző.
Nem indult rosszul a meccs, de 5-5 után beragadtunk, amit kihasznált a Kamnik. Főleg blokkokban volt jobb az ellenfél, és ez a hullámvölgy döntő volt, mert komoly hátrányba kerültünk, melyet nem sikerült ledolgozni a játszma végéig.
A második játékrész elején 5-2-re vezettünk, majd öt pontra nőtt az előnyünk. Több szép labdamenet következett, és féltávnál maradt a távolság a csapatok között, ebben a szettben a mieink sáncoltak jobban, és remek volt a mezőnymunka is, így nyertük a játszmát.
A harmadik felvonás nagy csatát hozott, és felváltva estek a pontok. Féltávnál 14-14 volt az állás, de Lászlop Alexandra ásza és Asly Antivero jó ütése után a Fatum vezetett, majd Pintér Andrea blokkolt nagyot. A szlovén csapat viszont nem adta fel, a hajrá viszont így is 19-17-es vezetésünkkel indult, és végül megnyertük ezt a játszmát is!
A negyedik szett elején beragadtunk, 10-6-ra a Calcit vezetett, és végül magabiztosan nyerték is a játszmát, így egyenlítettek.
Az ötödik játékrész két Fatum ponttal indult, gyorsan időt is kért a szlovén gárda. Ez használt, mert fordítottak, de 4-4-nél egyenlítettek a mieink, sőt 6-5-nél már vezettünk. Izgalmas volt a döntő szett, a meccs labdamenete végén Pampuch Gréta volt eredményes, így 8-6-tal fordulhattak a csapatok. A lendület megmaradt a folytatásban is, de a Calcit négy pontos hátrányból visszajött, Lászlop Alexandra viszont 12-11-nél jól támadott. Végül az első szettlabdát értékesítve megnyertük a mérkőzést, és ezzel a harmadik helyen végeztünk a hazai rendezésű Fatum Kupán.
Fatum Nyíregyháza – Calcit Volley 3-2 (-15, 18, 21, -14, 11)
Nyíregyháza: Pintér 9, Zaborowska 3, Antivero 13, Skoric 20, Pampuch G. 10, Lászlop 8
Csere: Tóth F. (liberó), Farkas G. , Szabó L.1, Földi B.
Vezetőedző: Adrian Chylinski
Adrian Chylinski:- Örülök a győzelemnek, mert egy jó szlovén csapatot győztünk le. Maradt viszont bennem hiányérzet, mert a szombati sérülések miatt nem tudtuk megmutatni valós tudásunkat a hazai közönségnek, úgy érzem a döntőben lett volna a helyünk. Most újabb tornák következnek, ahol remélhetőleg mindenkire számíthatok majd.