A tavasszal kezdődött járványhelyzet jelentősen érintette a Fatum Nyíregyháza csapatát szinte minden tekintetben. Megváltoztak a korábban már jól megszokott bajnoki ritmusok. Manapság körültekintően és átgondoltan kell szervezni a csapat mindennapjait. A nemzetközi kupaszereplés kapcsán is hasonlóan bizonytalan a helyzet. Míg nyáron a csapat vezetése a BL szabadkártya lehetőségét is megcélozta, az ősszel elindult CEV kupa szereplés sokáig bizonytalan volt. Sorra léptek vissza a csapatok a járvány miatt.

Csapatunk erőnyerő pozícióban a legjobb 32 mezőnyében csatlakozhatott a nemzetközi küzdelmekhez. A sorsolás szerint a Stuttgart-Minksz BL mérkőzés vesztesével kell játszanunk a 16 közé jutásért. Nos, ahogy az sokak előtt ismert ellenfelet úgy kaptunk, hogy meccs nem volt, hiszen kora ősszel a Fehérorosz csapat Covid fertőzés miatt visszalépett a BL küzdelemtől. A szövetség nem szankcionálta az esetet, hanem tovább engedte a Minksz csapatát, akik így “lekerültek” a CEV Kupa ágára.

A két csapat között lezajlott egyeztetések és a november 10-én kedden a nemzetközi szövetséggel megtartott videó konferencia után eldőlt, hogy a párharc győzteséről és arról, hogy ki jut a CEV Kupa legjobb 16 csapata közé egy mérkőzés fog dönteni. A meccset a felek közös megállapodása alapján Nyíregyházán rendezik 2020. november 25-én szerdán 19 órakor – a friss Kormány rendelkezéseknek köszönhetően – zárt kapuk mögött.

Sokan most joggal kérdezhetik, hogy miért nem lesz a Belorusz csapattal két alkalommal (oda- visszavágó) mérkőzés. A FATUM Nyíregyháza vezetése korábban többször is kifejezte aggodalmát a CEV felé a Fehérorosz belpolitikai helyzet bizonytalansága és a vírus fokozódó Európai terjedési sebessége, a nemzetközi kupa sorozatot körülvevő utazási lehetőségek beszűkülése miatt.

Leendő ellenfelünkről: A Fehérorosz klubot 2006-ban alapították, amely az első osztályba jutást követően meghatározó csapata lett Fehéroroszország röplabda bajnokságának. Ezt követte öt belorusz bajnoki cím. A 2011-12-es szezontól kezdődően vendégként részt vesz a Orosz bajnokságban.

A meccset MARSCHNER Roman(CZE) és PARSHYN Vitaliy(UKR)játékvezetői páros dirigálja.
Arról, hogy szurkolóink miként tekinthetik meg a zárt kapuk ellenére a mérkőzést jelenleg is tárgyalásokat folytatunk egy esetleges televíziós mérkőzésről. A továbbjutás tekintetében van még egy érdekesség. A győztes csapat következő ellenfele a Vasas Óbuda csapata lesz, aki a svájci Düdingen csapatán a koronavírus-járvány miatt szintén meccs nélkül jutott túl a CEV kupában.