Új szakmai vezető segíti a Fatum Nyíregyháza munkáját. Sasa Nedeljkovic nem csak a felnőtt gárdánál, hanem az utánpótlásnál is dolgozik majd. A szakember pályafutása során két bajnoki cím mellett kétszer a Magyar Kupát is megnyerte.

Sasa Nedeljkovic-ot nem kell bemutatni a honi röplabda szurkolóknak. A szakember vezetőedzőként a Békéscsabával két bajnoki cím mellett megnyerte a MEVZA Kupát és kétszer a Magyar Kupát is. A napokban mindenben megegyezett vele a Fatum Nyíregyháza, így szakmai vezetőként dolgozik a jövőben a klubnál. De nem csak a felnőtt csapatot segíti, hanem az utánpótlást is.

Kettős feladatköre lesz, mivel a felnőtt gárda mellett az utánpótlást is felügyeli. Hosszú távú szerződést kötöttünk vele, és szeretnénk, ha nem csak a Fatum Nyíregyháza, hanem az utánpótlás gárdák is a legjobbak közé tartoznának – mondta Dr. Mohácsi Máté, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az egyik legfontosabb feladat most a felnőtt keret megerősítése. Az átigazolási időszak január végéig tart, a Fatumhoz pedig addig több új játékos is érkezhet. Már folynak erről is az egyeztetések.

Számomra nagyon fontos a kihívás, a feladat, és Nyíregyháza egy olyan város, ahol évek óta nagyon jó csapat működik, és szeretik az emberek a sportágat. Most a legfontosabb, hogy január végéig úgy megerősítsük a keretet, hogy a gárda megnyerje a magyar bajnokságot. Nem egyszerű feladat, kicsit másképp működik az átigazolási piac mint korábban, de rövidesen szeretnénk új játékosokat bemutatni – mondta Sasa Nedeljkovic szakmai vezető.

A röplabdásoknál a vezetőedző Németh Szabolcs marad, Sasa Nedeljkovic igyekszik szakmai tanácsokkal segíteni a stáb munkáját. A csapat számára sűrű lesz a következő néhány hét, mivel a bajnoki és Magyar Kupa meccsek mellett a Bajnokok Ligájában is több találkozó vár a Fatum Nyíregyházára.