EZ VOLT AZ ALAPSZAKASZ – FATUM-SZTORI I. rész                  

Bulizó lányok a parketten

Ahol bezárul egy ajtó, ott rendre kinyílik egy másik, ezt időről-időre megállapítjuk, ha az élet valahol elvesz tőlünk, cserébe valamilyen téren viszont jutalmaz. A sportlétesítmények ajtajai hosszú ideje zárva tartanak a nagyközönség előtt a járvány megfékezésére hivatott intézkedések részeként, hazánkban is  – a jelenlegi idény kezdeti fordulóinak “mézesmadzagját” leszámítva  – nézők nélkül zajlanak a bajnoki küzdelmek.

A Fatum-Nyíregyháza csapatának szimpatizánsai mégsem lehetnek elkeseredve, hiszen alaposan felforgatott életünket boldogabbá téve a lányok olyan tettet hajtottak végre, amely városunkban már több, mint egy évtizede nem fordult elő: a röplabdacsapat megnyerte az alapszakaszt, tette mindezt egyetlen vereséggel, és szinte  mindvégig imponáló játékkal, mindösszesen nyolc(!) szettet elveszítve (ebből is hármat az egyetlen vereségünk alkalmával).

Az Női Röplabda Extraliga őszi-téli küzdelmeiből az a jelenetsor, amely mindennél jobban megmaradt bennem, a Vasassal vívott, második fordulós idegenbeli rangadónk záró szettjéből való. Történetesen egy vitatott szituáció miatt perceken keresztül állt a játék, a játékvezetők a zsűriasztallal diskuráltak, miközben a cserezónában lévő játékosok a hangszórókból bömbölő Justin Timberlake-számra diszkóztak ütemes tapssal kísérve. Közülük is Pintér Andi bizonyult a legnagyobb party-arcnak, de a többiek sem fogták vissza magukat. A pályán lévő csapattagok, minden idegszálukkal a meccs folytatására összpontosítva, szintén feltalálták magukat és nem maradt el a fesztelen csipőrázás a zenére, az idegesség legkisebb jele nélkül a kényszerszünet miatt. Ezek a képek tökéletesen visszaadták azt a magabiztosságot, egyben könnyedséget, ahogyan a Fatumos csajok lejátszották, komolyabb lelki megingás nélkül az 14 bajnoki fordulót.

A koronát elküldték Keletről, a királynői trón betöltetlen maradt.

Kapott belőle a földkerekség minden állama, azóta is itt van velünk. Nyilván másfajta koronázásról álmodott a röplabdaliga összes bajnokesélyese, amikor nekivágtak az előző, 2019/20-as idénynek, esélyesből pedig volt szám szerint négy is. Közülük is az alaposan megerősödött Kaposvár várta a legkedvezőbb helyzetből a hátralévő három fordulót, mielőtt beköszöntött volna legújabb kori időszámításunk. A mienk pedig a korábbi bravúrok és a januári remeklés után egyértelműen hullámvölgybe kerültek. A nemzetközi kupakiesést és a hazai környezetben elveszített kupadöntőt követően a másodedzőből vezetőedzővé lett Németh Szabolcs már egy mentálisan mélyponton lévő társaságot vett kezelésbe. Az már soha nem derül ki, vajon sikerült volna-e neki a folytatásra rendet teremteni a fejekben, illetve a befektetett munkát eredményekre átváltani, a bajnokság ideiglenes felfüggesztését ugyanis némi késleltetéssel véglegesre változatatta az MRSZ elnöksége. Kiderült, még legalább egy éven keresztül a Vasas mondhatja magát címvédőnek, akárcsak a Magyar Kupában, mivel a ligában helyezéseket sem osztottak ki.

Aki időt nyer, életet nyer. Németh Szabolcs minimum egy óriási lehetőséget, túlzás nélkül állíthatom: élete nagy lehetőségét. Sportembert soha nem érint jól, ha megszűnik körülötte a verseny, a mindennapos téthelyzet helyét a bizonytalanság veszi át, így tiszta szívből Szabi sem örülhetett a bajnokság idő előtti lezárásának. Tudta viszont azt is nagyon jól: ha nyár elején megkapja a klubvezetéstől a lehetőséget, tiszta lappal építkezhet, új légiós sort kap a keze alá, taktikát álmodhat, a saját csapatát készítheti fel és küldheti a parkettre, akkor ő egyszer úgy fog visszaemlékezni erre a tavaszi időszakra, mint a szükséges csend és visszalépés periódusa, ahonnan aztán előre lehet lépni, bizonyítani a szakmának, bizonyítani a vezetőségnek, és nem utolsósorban a szurkolóknak. Azoknak a szurkolóknak, akik nem képviseltek korántsem egységes álláspontot sem előléptetését, pláne nem szerződése meghosszabbítását illetően.

A nemrég még aktívan röplabdázó, sokszoros férfi válogatott ugyanakkor csakis azt tartotta szem előtt, amit többek között Nyári Sándor, az őt személyesen ismerő, korábbi szövetségi kapitány is mondott neki: ez most az a fajta feladat, olyan akadály, amelyet csak egyféleképpen lehet megoldani: teljes mellszélességgel bele kell állni, óvatoskodás nélkül, így a későbbiekben a rajtköve lehet egy hosszú, sikeres edzői pályafutásnak. Ha úgy tetszik: mélyvíz, a feladat adott, egy évek óta a bajnoki címet ostromló magyar élcsapat edzői székében, nyártól teljes egészében a szakmai felelősség is az övé, a kezdő sípszótól pedig már kizárólag az eredmények beszélnek majd hitelesen.

Ugyanakkor a feladat sokrétűsége mellett (új emberek feltérképezése és kiválasztása, taktika igazítása a játékosok erősségeihez, elképzeléseinek hitelesítése a csapattagok szemében, fejlődés a vezetői kommunikációs készségekben) Szabi egy dologgal pontosan tisztában volt: lesz neki egy helyzeti előnye, amelyet majd különösen a kiélezett szituációkban kamatoztathat. A játékosmúltjából eredő, még egészen friss tudást és tapasztalatokat nyáron érkezett, francia ex-válogatott segítőjével kiegészülve úgy adhatja át játékosainak akár meccs közben, hogy nemcsak elmagyarázza, mit kér a lányoktól, hanem azt is tudatosítja bennük egyúttal, hogyan hajtsák végre, hogyan kivitelezzék a gyakorlatban az elhangzott edzői utasítást.

Mint az alapszakaszban kiderült, ez a fajta tapasztalatcsere lett a vezetőedző és játékosok közötti “kémia” egyik legfontosabb katalizátora, amely tényező oly sokszor volt képes varázsütésre megváltoztatni a játék képét.

Már a felkészülési mérkőzések során rendkívül egységes csapat benyomását keltette a Fatum, pedig a rövid, tízhetes periódus zárása is kissé hektikusra sikeredett: részben a fiatal lengyel légiós beilleszkedési problémái, részben Gene vírusos megbetegedése miatt villámgyorsan új, egyenrangú feladót kellett találni a játékospiacon a csapatkapitány mellé. A feladó mindig kritikus pont, különösen vészhelyzetben irányítót találni a csapatjátékhoz, nem kevés kockázattal járó szituáció. A szlovén hölgy, Sara Najdic pedig, aki kis túlzással a szeptemberi Fatum-kupára esett be az ajtón a Continentalba, jött, látott és – egyelőre még – nem nyert, sem ő, sem a csapat, ám játékával oroszlánrészt vállalt abból, hogy a 2020/21-as gárdát a győzelmek útjára kormányozza.

Folytatás a második részben