7  Tóth Fruzsina

A Tóth&Tóth Biztonságtechnikai Kft. rutinosabb tagja, ikertestvérével az aktuális idényben, ahogy a magánéletben, elválaszthatatlanul működnek együtt, mindannyiunk örömére, immár csapatunk védekezési feladatainak ellátásában is. Fruzsi Sista’ igencsak aktívan kivette a részét a közelmúlt klubsikereiből felnőtt szinten, liberójátékával alappillére volt a két legújabb korunkbeli kupaarany és a két bajnoki ezüstérem megszerzésének.

Az előző bajnoki szezonban, háromfrontos küzdelemben volt hivatott helytállni és viselni a felelősséget sokszor bajnoki rangadó-nemzetközi kupamérkőzés ritmusban, néhány nap pihenővel, de őt nem abból a fából faragták, hogy megtörjön a teher alatt vagy egy pillanatra is engedjen a koncentrációból. Hollósy László irányítása alatt már azt is megfigyelhettük, Fruzsi mellett Dalma ugyancsak megérett a kimagasló extraligás teljesítményre és akár a közvetlen bajnoki riválisok elleni mérkőzéseken is alkalmazható volt olyan szereposztás, amelyben Fruzsi a fogadómester, Dalma pedig bátran behozható helyette védekezni, amikor nálunk a nyitás joga.

Játékperceiket tekintve előző évadban még jobbára Fruzsi sajátja volt a csapat védekezésének stabilitása és a támadásépítés megalapozása, mára viszont egyértelműen kijelenthetjük, hosszú évekre sikerült megoldani a liberókérdést és kéz a kézben lehet rájuk számítani.

Ahogyan azt tőle megszokhattuk a korábbi években, nagyon tetszetős mezőnymunka jellemezte a játékát, uralta az ötös zónát és gyilkos erejű labdákat szedett fel. Az ő kimagasló egyéni teljesítménye mellett is meg kell említeni, hogy valódi csapatjáték volt, amit a lányok bemutattak és rövid periódusoktól eltekintve, bármelyik mérkőzésünket is veszem alapul, Fruzsi dolgát is jelentősen megkönnyítette, hogy körülötte a társak is biztos fogadószázalékkal jelentkeztek.

Olyanra viszont tényleg kevesen képesek, amelyből például a Vasas októberi legyőzésekor, a negyedik szettben adott ízelítőt: az ellenkező irányba oldalazva, reflexből visszanyúlt egy magasan szálló labdáért és mentette meg a labdamenetet. Futballkapusokat megszégyenítő volt a mozdulat, mintha a felső sarokba tartó életerős lövést pókhálózott volna ki, ez volt az egyik leglátványosabb és nem ritka tőle hasonló bravúr.

A kaposvári nyolcak egyik tagjaként, a rendkívüli előzmények után bemutatott produkció egyik hőse volt ő is, testvére távollétében a somogyi megyeszékhelyen elejétől a végéig rajta múlt a kaposvári kísérletek hatástalanítása, kulcsszerepe volt abban, hogy fogadást követően ellentmondást nem tűrően vissza tudtunk támadni az értékes labdákból, a hátsó sorból is eredményesen tüzeltek a mieink és a hazai blokk szétzilálása mellett sikerült elbizonytalanítani a Kaposvár ütőit is nemkülönben.

Békéscsabán az első szett hajrájában telibe találta egy labda Fruzsit, átlagos földi halandót már hordágyon vittek volna el, liberónk az ezt követő időkérés alatt, kőkemény arccal, a vizes kulacsból öntözte magát, Dalma gondoskodó tekintetétől kísérve, másodpercek alatt magához tért a megsemmisítő erejű bombatámadás után. Ő Tóth Fruzsina, a Fatum-Nyíregyháza és egyben a magyar válogatott reménysége.

8  Tóth Dalma

Az ezredforduló környékén a sportág és az egyetemes sport egyik legnagyobb legendája, Michael Schumacher egyeduralkodó volt a Forma 1-ben, és ebben az időszakban a sokszoros világbajnok öccse, Ralf is a száguldó cirkusz tagja volt, aki nem egyszer kormányozta a dobogóra csapatát és csatlakozott testvére mellé. A versenyzőtársak közül a finn világbajnok, Mika Häkkinen meg is jegyezte egyszer: még jó, hogy nincsenek hárman.

Ketten vannak napjaink magyar röplabdasportjának szuper tehetséges liberói is, a női szakág legfelsőbb osztályának csapatai és ezen csapatok valamennyi ütője ugyanakkor joggal gondolhatná azt, elég a Tóth testvérekből kettő is, és nem csak amiatt, mert liberóból kettőt neveznek a szabályok szerint a résztvevők.

A párhuzamot mindjárt félre is tehetjük azzal, hogy míg a Schumacher-pilóták között azért megmaradt a klasszis különbség és Ralf soha nem tudott nevesebb bátyja nyomába érni, két liberónk között a különbségtétel évről évre egyre inkább indokolatlanná válik. Ez pedig elsősorban Dalma Sista’ érdeme, aki a mai napra egyértelműen csatlakozott játéktudásban testvéréhez és első ligás tapasztalatszerzésben is a nyomába eredt, de edzőiken kívül gyaníthatóan Fruzsit is illeti az érdem, akinél jobb mentort nem is találhatna magának ikertestvére a sportágban.

Dalma Sista’ számára a 2019/20-as sorozat hozta meg a kívánt áttörést, amikor kerettagként már érdemi szerepet kapott menetelésünk során, a nemzetközi kupamérkőzéseket leszámítva. A Németh Szabolcs által dirigált első felkészülését pedig már úgy dolgozhatta végig, hogy az ősszel már testvére egyenrangú partnereként számít rá a szakmai vezetés. A Kaposvár vendégeskedésének első szettjétől kezdve pedig menetrendszerűen váltották is egymást az ikrek, attól függően, hogy mi avagy az ellenfél készült éppen elvégezni a nyitást. A vírushelyzet azonban számára is egy hónapos kihagyással járt és a DVTK-meccs után közel egy hónappal, Békéscsabán térhetett vissza a csapatba.

Ha Fruzsinál elmondtam, hogy valódi úr volt az ötös zónában a rivális kísérleteivel szemben, akkor ugyanezt Dalmánál is illik elismételnem, valamint hozzátennem azt is: gyakran önfeláldozóan, hason csúszott a hármas vonalon túlra, nem létezett számára elveszett labda. Ha az előtte játékba avatkozó blokkról irányt változtatott a játékszer vagy az ellenfél próbálkozott ejtéssel, éber őrkutyaként mindig készenlétben állt, és indult légi útra a labdáért, remekül élt együtt a játékkal és ritkán lehetett meglepni, feladás-előkészítésben is szeme volt megemelt labdáinak.

Valódi vezéregyéniség, aki óriási lelkesedéssel és tekintélyt parancsolóan spannolja sokszor két fejjel magasabb játékostársait, és a ikertestvérén is túltesz azzal, hogy úgy bosszankodik minden egyes sikertelenül megmentett labdánál vagy csapaton belüli hatásköri zavarnál, még 10 pontos vezetésünknél is, mintha legalábbis a mérkőzés úszna el rajta. Tavaly a hazai pályán elbukott kupadöntő játékmegszakításainál ő élen járt a közönség bíztatásában is, és “rendelte meg” a hevesebb buzdítást a lelátóról.

9   Pintér Andrea

Jászberény büszkeségét érkezése óta sajnálatos módon nem kerülték el a sérülések, első nyíregyházi szezonjában, épp a legintenzívebb periódusban, januárban hetekre kidőlt a sorból, az aktuális bajnokság első fordulóit pedig bokaszalag miatt kényszerült kihagyni. Saját bevallása szerint is időre volt szüksége napjaink egyik legjobb magyar centerének, amíg a JBRK után megbarátkozott egy bajnokesélyes gárdánál rá váró edzés- és meccsterheléssel, mi pedig reménykedhetünk benne, hogy a jövőben nem kell hetekig nélkülöznünk őt sérülés miatt.

Visszatérése az MTK novemberi vendégjátékára esett, 7 pontjával és 4 blokkjával mindjárt kivette a részét a számunkra a legkevésbé sem ízletes játékot bemutató fővárosiak elleni, extra energiák mozgósítását kívánó győzelemből. Arra viszont, hogy az igazán formába lendülő Pintér Andit láthassuk a pályán, az év végi hajráig, a hazai duplameccses pótlásig várnunk kellett, a Vasas másodszori legyőzésének már az ő és Neira centerjátéka volt az egyik fő letéteményese.

Minden egyes egészséges játékos érdemeiről külön-külön megemlékezem, hogyan járultak hozzá a kaposvári bravúrgyőzelemhez. Bár nem elsősorban a gyorsan kivitelezett centerakciókról szólt elsősorban az ottani sikerünk, egyetlen hadra fogható centerként, Andi így is példaértékű teljesítményt vonultatott fel a pályán, ahogyan élő falként megállj-t parancsolt a középső tengelyben indított támadásoknak.

Békéscsabán nagyon magas színvonalú volt a centermunka mind a hazai, mind vendégoldalon, ilyen méretű falak ellen kézenfekvő volt a blokk tetejét célozva lezárni az akciókat, ebben a műfajban a mi ütőinknek sikerült elkapni a fonalat, a Csaba sáncaival tudta csak átvenni vezetést időlegesen. Andi villámkézzel értékesítette a Najdič által tálcán kínált labdákat, a harmadik szettben, amikor nem volt hatékony a támadójátékunk és messze játszottunk a hálótól, az ő támadásai is kellettek ahhoz, hogy újra magunkhoz ragadjuk a vezetést a csabai egyenlítés után.

Az évzáró fellépéseken, majd a januári Balatonfüred-Budapest turnén már egy olyan kilencest csodálhattunk, aki meccsenként 10-12 pontra iratkozik fel, 6-8 a nyerő blokkjainak száma, nyitásaiban pedig bármikor benne van az ász, tökéletes ütemben rugaszkodik el és a hálónál aligha van nála átjárás. Feladónkkal való játékkapcsolata oktatófilmbe illő, és gyakran voltunk eredményesek a szélső pozícióba kimozogva, rövid továbbításokból, egylábas felugrással kivitelezett akcióinak köszönhetően, amelyek szinte párjukat ritkítják a mostani magyar mezőnyben.

10  Sara Najdič

Az utoló fényes puzzle-darabka Németh Szabolcs tábláján. A hazája bajnokságában 7 évet profiskodó szlovén feladó a román ligában játszott ezen kívül nem egészen egy évet, mielőtt Nyíregyházát választotta volna új állomáshelyéül. Az átigazolása során sikerült a klubvezetésnek a “Kincsvadászok” című dokumentumfilm-sorozat egyik különkiadását leforgatnia, mert amennyire nem volt tervezett, hogy Sara nálunk folytatja majd pályafutását, olyannyira sikerült belenyúlni a sűrűjébe és aranyat találni a rendkívül nagy munkabírású, agilis, és több játékelemben kiemelkedő produkcióra képes játékmester idehozatalával.

A szlovén lány mindjárt érkezése után feltalálta magát és gyorsan megtalálta a közös hangot hetek óta együtt dolgozó kolláganőivel, az edzéseken a társaság elére állt, és kiemelkedő munkát végzett, azok a szurkolók, akik kilátogattak a Fatum-kupára, elégedetten dörzsölhették a tenyerüket annak láttán, mennyire jól megértik egymást a lányokkal, az új jövevény kezében nagyon is jól állt a karmesteri pálca.

Aztán részben a sorsolás szerinti harmadik forduló elhalasztása, részben a csabaiak pályaválasztási jogának felcserélése miatt úgy alakult, megszakítás nélkül három kőkemény csatával kezdjük az új sorozatot, ebből kettőt is a Continental Arénéban, még nézők jelenlétében. A Vasas elleni közvetítést is beleértve, az első három bajnokin azt láthatták az érdeklődők, hogy új feladónk együttműködése az ütőivel felettébb gyümölcsöző. Nem jön zavarba, ha neki kell elfoglalnia a nyitóhelyet, odaér besegíteni a blokkba pontot érően is, amikor pedig első soros pozícióból a két opciós lehetőséget kell kijátszania, egyenesen életveszélyes koprodukcióra képes a centerével és a négyes ütővel is.

A Kaposvár, Vasas, Békéscsaba meccseken a körülbelül hatvan alkalomból, amikor Sara nyitásával indult útjára a labdamenet, összesen ha két szervarontást jegyezhettünk fel. Nem hibázta el akkor sem, ha azt kérte tőle edzője, kőkeményen csapódjon az alapvonalra a következő labdája, sőt, benne volt simán az ász a pakliban, valamint izgalmas másodperceket tudott szerezni azzal a megoldással is, ha bepörgette a játékszert közvetlenül a háló mögötti területre.

Sara minden szereplése alkalmával felkerült a pontszerzők névsorába, ezek jelentős részét a kétszemélyes blokk alacsonyabb tagjaként. Nem nyert igazolást az a feltevésem, hogy Sara oldalán gyengébb blokkteljesítményre leszünk képesek és meg kell oldani a biztosítást, amikor ő neki kell besegíteni a sáncnál. Blokkpontjain kívül, akárcsak a már ős-nyíregyházinak számító feladótársánál, nála is lehet számítani meccsenként egy-két váratlan áthúzásra, amikor megtalálja a pálya üresen hagyott négyzetméterét.

A koronavírus-járvány nem hagyta érintetlenül csapatunkat és ősszel egy hónapra ő is tétmeccs nélkül maradt, a békéscsabai bravúr alkalmával térhetett vissza a pályára. Ami itt felróható volt a játékában, hogy időnként kiszorított helyzetbe hozta az első soros játékosokat, akik belefeküdve a hálóba már nem tudtak sok értelmeset kihozni az adott szituációból. Németh Szabi fel is hívta rá külön a figyelmét, hogy a feladással hozza el a hálótól a labdákat, mert így magunktól vesszük el az esélyeket a békéscsabai fallal szemben. Ami viszont mindenképpen a javára írandó, hogy egy hónap kihagyás után is brilliáns érzékkel szimatolta meg, melyik befejező embernek megy éppen, és hozta helyzetbe folyamatosan Ralit az első szettben, vagy amikor Ortiz vette a vállára a csapatot, pontokon át a centertámadásokkal tartottuk a lépést, a negyedik szettben Zsófi jött lendületbe és rá játszotta ki az akciókat. Öt játékosunk érte el ezen a meccsen a tízes limitet.

Rendkívül türelmes játékos, erős egyénisége abban is megmutatkozik, hogy nem bizonytalanítja el, ha valamelyik játékostársa hibázna kétszer egymás után, ő harmadjára is kiszolgálja az embert, hogy sikeresen fejezzen be támadást és ezzel adjon neki egy újabb önbizalomfröccsöt.

11  Lacombe Zsófia

A Vasas és a BSE egykori játékosa még 16 évesen mutatkozhatott be a magyar élvonalban, közel évtizednyi francia légiós élet után tért vissza, immár édesanyaként, Magyarországra, férjével amolyan “családi vállalkozás” keretében töltöttek már egy szezont Újpesten, és Nyíregyházára is kettesben írtak alá. Vincent így Németh Szabolcs másodedzőjeként lehet szemtanúja, ahogyan felesége a csapat legrutinosabb tagjaként parádés szezonnal gazdagítja lassan két évtizede tartó pályafutását.

A balkezes feladó-átló rövid idő alatt igazolta, mennyire jó döntés volt őt az Újpestről elhozni, a kupabronzzal a zsebében, és kiemelkedő technikai képzettségével, széles támadásbeli repertoárjával komoly segítségére lehet a Nyíregyházának céljainak elérésében.

A Kaposvár ellen is átlag feletti teljesítményt nyújtott, ám az első igazán emlékezetes mérkőzése a következő fordulóban érkezett. Nagyon élt a hivatalban lévő bajnoki címvédő, egyben volt klubja ellen, a blokk fölött a túlsó sarokba kanalazott labdái, balkezes keresztütései minőségi kivitelezésűek voltak. Nehéz védekezni ellene, mert képes az utolsó pillanatig megfigyelni és kivárni, hogyan helyezkedik vele szemben a sánc és sokszor annak kikerülésével, középmagasan elütni a labdát vagy a feltartott kéz és az antenna közötti parányi résben elpörgetni vonal mellé.

A BRSE nyíregyházi győzelménél és az MTK elleni szenvedős sikerünknél az ő játékában is több volt a pontatlanság és a korábbinál nagyobb számú támadást hibázott el, de azért nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a fővárosi csapat ellen már egy szett után 9 pontos ütésnél és egy blokknál járt, és az ő kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetjük, hogy nem vitte el az MTK az egyik bajnoki pontot. Bombaerős nyitásaikkal megelőzték, hogy a Fatum vissza tudjon gyorsan támadni és kaptuk a blokkokat is rendesen, de a kellő pillanatban Zsófi rápattintotta a sáncukra, mint annak a rendje, úgy húztuk be -23-ra a harmadik játszmát, negyven feletti kísérletének durván fele az ellenfél térfelén landolt.

Ralitsa után a második legtöbb mérkőzést végigjátszó alapember volt a csapatban az ősszel, fizikai állapota bámulatos, nem sokan játszottak bő egy hét alatt három meccsen folyamatosan az MTK után Miskolcon és Kaposváron sorrendben, ő így tett. Kaposváron sokszor nagyon jó ütemben lépett be a középső blokkba segíteni, olvasva a játékot és észlelve, hogy nem lesz négyes helyes támadás. A Békéscsabánál pedig az ő negyedik szettes játéka döntött végérvényesen a bajnoki pontok sorsáról, minden rutinja benne volt abban, ahogy zárszóként óriási pontot húzott ki az oldalvonalon kívülre a sánc szélét megütve, pedig rajta kívül mindenki keresztütésre számított.