Csehországban lépett pályára a női röplabda Challenge Kupában a Fatum Nyíregyháza. A csapat ellenfele a Prostejov volt.

Remekül kezdtek a mieink, és az első három pontot a Fatum szerezte. A folytatásban már öt pontra is nőtt a differencia, de  jött egy hullámvölgy, és 7-7-nél egyenlített a Prostejov, majd a vezetést is átvette. Ettől kezdve szoros volt az állás, és felváltva vezettek a csapatok. A végjáték előtt ismét három pontos előnyt szereztek a mieink, időt is kellett kérnie a csehek mesterének. Ez használt, mert izgalmasan alakult a hajrá, de zsinórban négy pontot szerezve a Nyíregyháza szettlabdához jutott, és Lászlop Alexandra az elsőt értékesítette, így 27 perc alatt nyerte a játékrészt Tomás Varga csapata.  

A második felvonás is jól indult, de 8-3 után ismét felzárkózott a cseh gárda. A mieink viszont újból megléptek, így féltávnál négy pont volt az előny. Főleg Selena Leban és Anija Jurdza játszott ponterősen. A Prostejov szívósan tapadt, egy percre nem lehetett hátra dőlni, így 17-16-nál csak egy pont volt a különbség. A Fatum nagy hajrába kezdett, jött egy 4-1-es sorozat, és 24-21-nél szettlabdákhoz jutott a csapat. Kettőt ugyan hárított a Prostejov, de a harmadikat értékesítve nyerte a játszmát a Nyíregyháza.

A harmadik játékrész Prostejov vezetéssel indult, de 8-8-nál már egyenlő volt az állás. Ez volt a legszorosabb játékrész, és 1-2 ponttal rendre a csehek álltak jobban. 14-18-nál viszont időt kellett kérnie Tomás Vargának, ám tovább nőtt a távolság. Már-már eldőlni látszott a szett, de a lányok nem adták fel, és 19-21-nél ismét lőtávolba kerültek, de végül nyerte a játszmát a Prostejov.

Lendületben maradtak a csehek, és 5-1-gyel indítottak. Ez meghatározta a szettet, mert sokáig állandósult a különbség. 9-11-nél viszont már csak kettő volt a hátrány, ám ekkor jött egy 5-0-s Prostejov sorozat. Hatékonyan blokkoltak, és a brazil légiósok ponterősen játszottak, így nyerték a szettet, jöhetett a döntő játszma.

A csehek szereztek három pontot kezdésként, így időt kellett kérni. Beragadt a Nyíregyháza, és a szett felénél 1-8 volt az állás, így a térfélcserére eldőlt a játszma. A mérkőzést végül a Prostejov nyerte, így előnnyel várhatja a csütörtöki második meccset.  

Fatum Nyíregyháza – VK Prostejov 2-3 (19, 23, -19, -16, -6)

Prostejov

Jv: Andrei Savu (román) – Tajana Kramar Sandl(horvát)

Nyíregyháza: Jurzdza 16, Cicic 1, Belova 10, Lászlop 9, Cepni 3, Leban 24

Csere: Tóth F. (liberó), Karaoglu 3, Kovács-Francesco

vezetőedző: Tomás Varga

Prostejov: Meidlova 9, Smolkova 2, Bajusz 3, Loff Da Silva 21, Kvapilova 4, Dos Santos Silva 20

Csere: Stavinohova (liberó),  Faltinova 15

vezetőedző: Miroslav Cada