Hivatalosan is bejelentkeztek a másik trónért. Március 14-én cserélt gazdát a Magyar Kupa, az újdonsült kupacímvédő egy héttel később már a bajnoki folytatásban láthatta vendégül a sorozat trónfosztottját. Azzal a határozott céllal, hogy a kupa mellé a bajnoki elsőséget is elhódítsa tőle ezen a tavaszon. A Fatum-Nyíregyháza számára kifizetődött a szezon eddigi megfeszített munkája, ám a lányok bolondok lennének megelégedni ennyivel. A bajnoki álmok felé márpedig a Vasas testén keresztül vezet az út, akiket az Extraliga alapszakaszában két alkalommal már sikerült legyőzni. A képlet egyszerű: a döntőbe jutáshoz ezt a két sikerélményt  szükséges ötre felkerekíteni. A valóságban ennél azért bonyolultabb a dolog, azonban egy friss kupagyőzelemnél nem létezik jobb felhajtóerő. Vasárnap este, első nekifutásra nem volt kérdés. A kupadöntő után egy újabb erődemonstráció képében megtették a lányok az első és kiemelten fontos lépést a szezonbeli duplázáshoz. 

🏐 1.  Nem volt teljesen kockázat nélküli az adott élethelyzet, annyi szent. Más a Kupa, és megint más az Extraliga, ahol egy elrontott meccs már komoly lépéshátrányt és feszültséget eredményezhet ebben a szakaszban. Maximálisan tisztában volt vele Németh Szabolcs és csapata, hogy a januárban két poszton erősödő Vasas taktikai variációinak kicsontozása mellett a mentális oldalra kell helyezni a fő hangsúlyt az elődöntő felkészülési hetében. Nem is a motiváció szorult itt támogatásra, mint inkább a fókusz, az összpontosítás kérdése. 

🏐 2.  Ezeket a játékosokat nem kell külön bíztatni, egyikük sem akar pillanatnyilag jobban semmit az életben, mint magyar bajnokká válni. A kupagyőztes dicsőségét hirdető külvilág zajait ugyanakkor tudatosan ki kellett zárni. Továbbá nem elégszer elismételni olyan triviális körülményeket, minthogy: nulláról indulunk a Vasassal szemben, háromszor le kell őket győzni a döntőhöz – nem többször és nem kevesebbszer, illetve játszani a saját játékunkat a megbeszéltek szerint, kiegészítve specifikusan a Vasasra szabott taktikai elemekkel. Fentieket szem előtt tartva pedig nem érhette a mieinket kellemetlen meglepetés. 

🏐 3.  Az elődöntő első mérkőzésén csapatunk a kontrollt a kezdő sípszótól az utolsó pontig kezében tartva szerzett előnyt a budapesti folytatásra. Árulkodó a kihasznált időkérések száma, Szabi összesen kétszer kívánta a szüneteken kívül sürgős mondanivalóját megosztani lányaival. Jakub Głuszak  kimerítette a time-outot mindhárom szettben. Hiába tudott a harmadik játszmában megugrani négy ponttal is a Vasas, a szövetségi kapitány sem tudta megakadályozni, hogy játékosai rossz pillanatokban kövessenek el ki nem kényszerített hibákat. Ezen kívül támadásban tanúsított pontatlanságaikkal megkönnyítsék a dolgunkat a felzárkózáshoz. 

🏐 4.  A jelenlegi Nyíregyházával szemben egyetlen csapat sem engedheti meg magának a honi mezőnyből, hogy 7-8 ponttal engedje elszaladni egy szettben. Gyakran a tökéletes koncentráció sem elegendő a felzárkózáshoz, ettől azonban messze állt a Vasas, még a meccs számukra kedvezőbb periódusaiban is pontatlanságok csúsztak a játékukba. Így pedig nem egyszerű a pressing, pláne akkor, ha a mi csapatunkban időről-időre mindig felbukkan egy ember, aki a társaság élére áll és átsegíti a csapatot villanásaival. 

🏐 5.  Hol van már a tavalyi hó… Ha ki kellene emelni egyetlen játékelemet, amelyben csúfosan alulmaradtunk a hazai rendezésű kupadöntőn, az a sáncteljesítmény és a centerakciók. Azóta jelentős változások történtek a Vasas háza táján, nincs már Abdulazimova, és nincs már a klubsikerekben ugyancsak kulcsszerepet játszó Ana Tiemi. Ősszel a III. kerületben aratott győzelmünknek egyik legfőbb komponense már a blokkvédekezésünk volt velük szemben. Amit pedig a legutóbbi meccsen tapasztalhattunk: első sorunk óriási nyomást helyezett az ellenfélre, már-már bosszantó precizitással olvasták le a Vasas támadásépítését, centereink pedig kíméletlen helyzetkihasználással büntették már a legkisebb megingásukat.  

🏐 6.  Andi játéka és hozzáállása fontos szimbóluma a vasárnapi győzelmünknek. Két szettre is ő tette fel a pontot, egy ellentmondást nem tűrő blokkal, majd egy ejtéssel. Arckifejezése egyszerre sugárzott magabiztosságot és valami hihetetlen belső nyugalmat. Nagy kő esett le neki pályafutása első aranyérmének megszerzésével, és óriási erőt adott ahhoz, hogy tovább küzdjön a célokért, amelyekért Nyíregyházára érkezett. Halálos pontossággal támadott, a lehetőségeinek közel háromnegyedét (!) értékesítette. Olyan természetességgel állt oda a blokkokhoz, mintha sáncoló kezei között ott lett volna a “ma nincs átjárás” felirat. 

🏐 7.  A Pintér-fal rezzenéstelen tekintetével szemben centertársa, Neira Ortiz angyali mosollyal abszolválta a megméretést, ahogyan azt megszokhattuk tőle. Vasárnap este két dolgon is volt oka mosolyogni. Első, és legfontosabb, hogy centerfeladatát megoldotta, kitűnő ütemben avatkozott játékba, akcióit ritkán tudták semlegesíteni. Remekül tartotta a pozíciókat és elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy jó néhány alkalommal sikerült az ellenfelet elbizonytalanítani és széles vagy hosszú labdákra kényszeríteni. A másik dolog, ami némi öniróniával jókedvre deríthette, azok a nyitásai. A harmadik elszórakozott szerváját már nem is hagyta szó nélkül edzője, ezután már nem is rontott el többet a Puerto Rico-i. 

🏐 8.  A kupahétvége MVP-je ugyanott folytatta, ahol egy héttel korábban abbahagyta. Mindegy volt neki, hogy a forgásrend melyik pozícióba szólította, a pálya minden szegletéből megtalálta a folyosót Nikarados. Az ellenoldalon top-scorer horvát feladó-átló meg sem közelítette a ponttermését, pláne nem effektivitását.  Az abszolút pontszámnál van azonban két sokkal lényegesebb fokmérője is a játékának. Csapatunk azért tudott folyamatosan nyomást gyakorolni az ellenfélre, mert a szlovák négyesütő – rajta kívül bolgár kolléganője is – mágnesként vonzották a labdát, és tökéletes recepcióikkal szinte zsinóron továbbították a feladó kezébe. Ezen a meccsen az is külön dícséretet érdemel, hogy a végig pályán lévők közül egyedül Nika nem rontott nyitást. Rajta kívül ezt a szettek végére érkező és az elsőben ászával játszmalabdát kiharcoló Sina Fuchs mondhatja még el magáról. 

🏐  9.  Másfél szett megnyeréséhez elegendő ki nem kényszerített hibát termeltek a csapatok. Nálunk elsősorban a már említett szervák csúfították az összképet, ebben a műfajban a Vasas-lányok is “jól teljesítettek”. Az ütőteljesítmények viszont: ég és föld. Jakub Głuszak  ki is emelte a gyámoltalan támadójátékot, mint fő javítani való területet. Ennél a valóság némileg árnyaltabb, nem lehet egyedül az ütőket hibáztatni. Az ő gyengébb mutatóik már jelentős részben annak a következményei voltak, hogy a sáncban lévők alig-alig találkoztak labdával. Nagy nyomást gyakoroltunk a Vasasra és erőfeszítést igényelt egyáltalán visszajuttatniuk a labdát térfelünkre. Ez azonban legyen a Vasas vezetőedzőjének gondja a folytatásban. 

🏐 10.  A Fenertől szerződtetett, BL-bronzérmes irányító, Sila Çalışkan már-már Tiemi univerzalitását idézte a túloldalon. Feladópontok, többek között félfordulatból áthúzott, vagy kosárérintéssel átlöbbölt labda, sikeres szélső blokkok, irányítói készségek. Az nyilván nem az ő kritikája, hogy eredményességben nem sokkal maradt le saját ütőitől a végelszámolásnál.  

🏐 11.  Nálunk viszont, legnagyobb örömünkre már szezonkezdet óta megvan a jó megoldás feladó poszton. Újabb remek teljesítménye mellett Sara azt is megmutatta, hogyan kell érintés nélkül pontot szerezni, amikor felugrásával zavarta meg kellőképpen a háló ellenkező oldalán állókat. Jellemző kép volt a csapatrészek egyensúlyára és összhangjára, hogy Ralival vagy Nikával többször valódi kényszerítőt játszottak, az ütők precíz bejátszásából kínálta is vissza a nem kevésbé precíz feladást és mindjárt célba ért a kontra. 

🏐 12.  Zsófi relatíve kevés ütésével jól sáfárkodott. Tőle szokatlan helyen, a pálya középső tengelyében került helyzetbe két alkalommal és élt is a lehetőségeivel. Mindemellett tanári volt, amit védekezésben bemutatott a feladó-átlónk. Ha úgy kívánta a helyzet, kettes helyes, életerős keresztütéseket hatástalanított fél térdre ereszkedve úgy, hogy játékostárs kezébe továbbította a bejátszást. Amikor pedig a második szettben, a Vasas játékát egymás után kétszer is tökéletesen olvasva, Neirával párban ugrottak fel kétszer is Popović-Gammát levédekezni, a horvát klasszis is kiesett a béketűréséből. 

🏐 13.  Egyetlen alkalommal eredményezte a Vasas pontszerzését hatásköri zavar, még az első szettben, egy olyan labdánál, amelyet Tóth Fruzsi fél kézzel is mentett volna. A játékostársak amúgy jelentősen megkönnyítették a liberók dolgát, akik bemutattak néhány bravúrt, de nem volt a jellemző, hogy önfeláldozóan csúszniuk-mászniuk kellett volna. Összehangoltan és gördülékenyen működött a csapatvédekezésünk. Dalma és Fruzsi a megspórolt energiáikat nyugodtan fordíthatták arra, hogy megemelt labdáikkal fél szemmel már a támadásépítés irányára koncentráljanak. Vagy éppen a csapattársak támogatására és feltüzelésére. 

Magabiztos győzelmünk után a következő erőpróba csütörtökön az új Folyondárban.