A Fatum-Nyíregyháza női röplabda csapata a bajnoki rajt előtt a Continental Arénába invitálta drukkereit. A felkészülés egyfajta jelképes zárásaként ezúttal a szurkolók tehették fel kérdéseiket. A klub vezetősége a járványhelyzetre tekintettel, elővigyázatosságból nem engedte, hogy a csapat minden tagja részt vegyen az eseményen. A szurkolók így Tóth Fruzsitól, Németh Szabolcs vezetőedzőtől és Kőhalmi Richárd ügyvezetőtől kérdezhettek. A csapat október 01-én 18.00 órakor hazai pályán kezdi a szezont a Kaposvár ellen.

A legfontosabb, hogy a tervek szerint sikerült a 10 hetes bajnoki felkészülés. Bár voltak és vannak sérültek és javítandó dolgok, de erőnlétileg és mentálisan is készen áll a csapat jövő héten kezdődő bajnoki szezonra. Biztató, hogy a felkészülési mérkőzéseink is jól sikerültek a legutóbbi éppen csütörtök este a BRSE ellen. A nemzetközi kupában szeretnénk egy kört menni, a magyar bajnokságban és a kupában pedig éremszerzés a cél” – mondta el Németh Szabolcs vezetőedző.

Ankét- Szurkolóink kérdeztek 2

Kőhalmi Richárd, a Sportcentrum ügyvezetője arról beszélt, hogy nagyon nehéz időszakon van túl Nyíregyháza versenysportja. A bajnokságok tavaszi törlése után sokáig bizonytalan volt a folytatás, de mostanra az látszik, hogy a különböző sportágakban ha szigorításokkal is, de elindulhatnak a küzdelmek.

Tóth Fruzsi megköszönte a szurkolók eddigi és jövőbeni bíztatását. A válogatott liberó az is elmondta, hogy egy jó rajt meghatározhatja az egész őszi idényt, de hosszú a bajnokság, ahol kemény csatákra számít a játékos.