Hétfőtől teljes erőbedobással és kerettel készül a 2020/2021-es bajnoki szezonra a Fatum-Nyíregyháza csapata. Az extra ligás női együttes a bajnokság és a Magyar Kupa mellett a Cev Kupában is érdekelt ebben az idényben. Pénteken a Continental Arénában megrendezett hivatalos sajtótájékoztatón a játékoskeret és a stábtagok bemutatása mellett szó esett kitűzött célokról.

Megkezdte felkészülését a Fatum-Nyíregyháza 2
Németh Szabolcs vezetőedző a hazai Top 3-ba várja csapatát (c) Fotó: Szarka Lajos

“…Nagy öröm számomra, hogy hosszú kihagyás után újra itt lehetünk és arról beszélhetünk, hogy a csapat megkezdi a felkészülést az új szezonra. Bár jelenleg még sok a kérdőjel, de abban bízok, hogy a bajnokságban végig szurkolóink előtt játszhatunk majd. Ebben az idényben is arra törekszünk, hogy szerethető, szórakoztató és eredményes röplabdával szórakoztassuk közönségünket.

Az alapszakasz menetrendjét az előzőhöz képest időben leszűkítették, így fel kell készülnünk arra, hogy komoly terhelés mellett hetente kell jó teljesítményt nyújtani a bajnokságban és a kupában…mondta el Németh Szabolcs vezetőedző, aki hozzátette: a szerdai első találkozást követően csütörtökön és pénteken orvosi vizsgálaton estek át a lányok a Bujtosi Egészségcentrumban, hétfőtől pedig elkezdődnek az erőnléti edzések.

A Fatum-Nyíregyháza együtteséhez a 2020/2021-es idényben új játékosként csatlakozott Lacombe (Takács) Zsófia, Zuzanna Szaliberz (Lengyel), Nikola Radosova (Szlovák), Sina Fuchs (Német) és Neira Ortiz Ruiz (Puerto Rico).

Megkezdte felkészülését a Fatum-Nyíregyháza 3
(c) Fotó: Szarka Lajos

A bajnoki sorsolás kiírása a Magyar Röplabda Szövetség versenybizottsága részéről már korábban megtörtént. A mérkőzések pontos kezdési időpontjai még egyeztetés alatt vannak. Az viszont már biztos, hogy az első bajnoki mérkőzést hazai környezetben október 1-én csütörtökön játssza a csapat a Kaposvár ellen a Continental Arénában.

T