Lacombe (Takács) Zsófiával feladóátló poszton erősít a Fatum-Nyíregyháza csapata. A 43-szoros válogatott, kétszeres kupagyőztes, kétszeres magyar bajnok az UTE kötelékéből érkezik a szabolcsi megyeszékhelyre. A feladóátló az elmúlt  szezonban a statisztikai mutatók alapján posztján a második helyen végzett.

Lacombe Zsófiával beszélgettünk.

Igazi sportcsaládban nőttél fel. Négyen vagytok testvérek és mindannyian sportoltok. Emellett hosszú időt töltöttél Franciaországban is, majd tavaly hazatértél. Mesélj egy kicsit a pályafutásodról!

Kisgyerekként  kosárlabdáztam, majd sokáig atletizáltam és végül 11 évesen érkeztem meg a röplabdához, az akkori RSE-ben kezdtem el játszani. 13 évesen kerültem a Vasashoz, majd 2001-ben 14 évesen már a felnőtt élvonalban folytathattam a röplabdázást. Érdekes volt, hiszen akkor a Vasas felnőtt csapatának átlagéletkora kimondani is hihetetlen, de 16 és fél év volt. Nyolc év után a BSE-hez igazoltam. Két szezon után visszatértem a Vasashoz, majd 2011-ben jött a lehetőség egy franciaországi csapattól, a Volley Club Marcq-en Baroelutől. A kilenc év alatt játszottam Marc-en –Baroeulban, Nimesben  és Istresben is. Ezután megismerkedtem a férjemmel, Vincenttel és hamarosan megszületett a kislányunk. Tavaly jött az UTE  felkérése,  majd idén a Nyíregyháza ajánlata, amire rögtön igent mondtam.

Mi döntött a Fatum-Nyíregyháza mellett?

Nagyon fontos volt, hogy Nyíregyházán minden adott ahhoz, hogy magas színvonalú röplabdázást tudjunk véghezvinni. Itt tényleg elmondhatom, hogy a játékosoknak nem kell mással foglalkozni, csak az edzésekkel és a mérkőzésekkel.

Mit vársz a szezontól?

Sajnos a mostani szezont keresztülvágta a koronavírus-járvány, így remélem, hogy a 2020/2021-es idényt végig tudjuk játszani.  Izgatottan várom,  hogy játszhatunk-e a Bajnokok Ligájában, illetve kíváncsi vagyok a CEV kiírására.  Szeretném, ha egy igazi nagybetűs Csapat  jönne össze, akik egymásért tudnak küzdeni a pályán,  bár úgy tudom, hogy Nyíregyházán mindig nagyon összetartóak a játékosok. Nagyon kemény munkára számítok, de nem is lehet másképp, hiszen jó pár meccs vár ránk  a szezonban.  Azon  fogok dolgozni  én is és a csapatunk is, hogy sok örömet okozhassunk a játékunkkal a  szponzoroknak, a klubnak és a szurkolóknak.

Van-e valamilyen szertartásod  a mérkőzések előtt?

Meccs előtt este korán lefekszem, hogy minél kipihentebb legyek, illetve figyelek az étkezéseimre. Ami rituálé lehet, hogy a mérkőzés napján nem fogyasztok húst, csak tésztát eszem. Az öltözőben pedig mindig nálam kell, hogy legyen egy kis pakk, amiben helyet kap például a jégspray vagy a gumiszalag.

Mit szeretsz a szabadidődben csinálni?

A férjemmel sok szép helyen jártunk már a világban és Magyarországon is. Voltunk  New Yorkban, Rómában és Kambodzsában is.  Most Nyíregyházát és környékét fogjuk feltérképezni.  Ha már utazás, akkor szeretem kipróbálni a helyi jellegzetes ízeket, ételeket.  Ha nem utazunk, akkor szívesen olvasok. Sokat bogarászom az internetet, hogy hová tudnánk legközelebb eljutni, milyen történelme van az adott városnak, országnak.

Válogatott átlóval erősít a Fatum-Nyíregyháza 2
Válogatott átlóval erősít a Fatum-Nyíregyháza 3