Kosárlabda és röplabda meccsek - szelfizz, és nyerj!

Megkezdődik a hétvégén a bajnokság a Fatum Nyíregyháza számára. A női röplabdások a Haladás ellen, idegenben rajtolnak. A kosarasok már túl vannak két idegenbeli meccsen, a jövő héten a Veszprémet fogadják. 

Tíz hete kezdte a felkészülést a következő szezonra a Fatum Nyíregyháza női röplabda együttese. A csapat kerete alaposan megváltozott, szinte teljesen új lesz a kezdő hatos. Nehezítette a munkát, hogy több játékos is hazája válogatottjában szerepelt nemzetközi tornákon, így mindössze három olyan hét volt, amikor mindenki rendelkezésre állt. A tervezett munkát viszont sikerült elvégezni, de néhány hét még kell, hogy teljesen összeálljon a gárda. Szombaton a Haladás ellen idegenben kezd a Fatum. Hollósy László vezetőedző szerint nagyon kiegyenlített a mezőny. 

- Ebben a bajnokságban hazai környezetben mindenki veszélyes lesz, számunkra is fontos, hogy ezeket a találkozókat hozzuk, és próbáljunk meg idegenben minél több pontot szerezni. A Haladásnál voltak változások a nyáron, biztosan bizonyítani szeretnének az első meccsen, de készen állunk a harcra - mondta Hollósy László a Fatum Nyíregyháza vezetőedzője. 

A röplabdások a bajnokságban először október 19-én játszanak hazai környezetben. A Hübner Nyíregyháza BS pár nappal korábban már bemutatkozik a Continental Arénában. A bajnoki címre is esélyes Veszprém érkezik majd. A kosarasok már túl vannak két fordulón, ami nem sikerült jól. A csapat kikapott a Bajától és a Vasastól. 

- Nem a legjobb a sorsolásunk, mert hat meccsből az elején négyszer idegenben lépünk pályára. Elemeztük az elmúlt két mérkőzést, és több harcosságot várok a játékosoktól a folytatásban - mondta Siska János, a  Hübner Nyíregyháza BS vezetőedzője.

A Veszprémmel a felkészülés során találkoztak a Cápák, és akkor sikerült őket legyőzni. A Hübner Nyíregyháza BS Veszprém elleni mérkőzésén debütál a Corvin Borház jóvoltából az a kék cápa kabalafigura, melyet szerdán mutattak be. Mind a röplabdások, mind a kosarasok mérkőzésein játékkal is várják a szurkolókat a hazai meccseken. A csapatok kabalafiguráival kell fotót készíteni, és a szerencsés a szezon végén egy kerékpárt nyerhet. 

pdf - A Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft és a Bogi Sport közös játékának leírása és részvételi feltételei