A Szlovák válogatott csapatkapitánya is a Fatum-Nyíregyházában

Barbora Koseková neve ismerős lehet a honi röplabdabarátoknak, hiszen a 2017/2018-as idényben a Békéscsaba csapatával Mevza kupát és bajnokságot nyert. A 25 éves válogatott feladó az idényben csapatunkat erősíti. Ennek apropóján beszélgettünk a játékossal.

- Jól ismered a Magyar bajnokságot, hiszen a BRSE csapatában játszottál. Mint gondolsz a Magyar röplabdáról és a Fatum-Nyíregyházáról?

- Úgy gondolom, hogy a Magyar bajnokság nagyon alulértékelt. Amikor először Magyarországon játszottam, nem tudtam mi vár rám, de meg kell, hogy mondjam, pozitívan csalódtam. Különösképpen az első pár csapat nagyon magas szintet képvisel. Nagyon jól emlékszem, hogy két évvel ezelőtt a kupában és a bajnokságban is a Nyíregyházával, mindig nagyszerű mérkőzéseket játszottunk, ahol mindig az utolsó pontig kellett harcolni. Már nagyon várom, hogy ebben a csapatban játszhassak, mert a Fatum ebben a szezonban is nagyon sikeres volt.

- Te vagy a Szlovák válogatott csapatkapitánya. Hogyan tudod kezelni, hogy ilyen fiatalon téged választottak, és mik az elvárásaid az Európa bajnoksággal kapcsolatban?

- Én kaptam meg az esélyt, miután az előző kapitányunk megsérült. Nagyon hálás vagyok edzőknek, Marco Fenoglionak, hogy bízik bennem.Úgy gondolom, egész jól tudom kezelni ezt a szituációt. A lányok tisztelnek engem, annak ellenére, hogy a fiatalok közé tartozom. Pozsonyban fogjuk a csoportunkat játszani, és remélem a negyeddöntőbe tudjuk kvalifikálni magunkat.

- Mit vársz a következő szezontól?

- AZ elvárásaim nagyon magasak. Úgy gondolom, ha keményen dolgozunk, meg tudjuk nyerni a kupát és a bajnokságot is. Mindent meg fogok tenni annak érdekebén, hogy egy sikeres szezonunk legyen, sok győzelemmel.

- Hogyan jellemeznéd magad?

- Nagyon szeretek nyerni, szóval egy harcos vagyok a pályán. Szeretek keményen dolgozni, és mindig 100%-ot adok bele mindig. Társaságkedvelő és határozott személy vagyok.

- Mit szeretsz a szabadidődben csinálni?

A szabadidőmet a családommal és a barátaimmal töltőm, mert a szezon közben sajnos nincs sok időm rájuk. Nyáron annyit szeretek utazni, amennyit csak lehet. Ezenfelül szeretek moziba járni, zenét hallgatni és főzni.

- Mit üzensz a szurkolóinknak?

Jól emlékszem a nyíregyházi szurkolókra. Remélem jövőre hatalmas számban látogatnak ki a mérkőzéseinkre. Mindig sokkal könnyebb sok néző előtt játszani. Nagyon várom már, hogy ebben a klubban játszhassak és remélem, hogy igazán jó röplabdával szolgálhatjuk ki a szimpatizánsainkat, és mindig harcolni fogunk minden mérkőzésen.