Puerto Ricó-i négyesütő a Fatum-Nyíregyházánál

A következő idényben is a Fatum-Nyíregyházát erősíti

A Puerto Rico-i Caguasból érkezik a Fatum-Nyíregyháza új idegenlégiósa.

A 24 éves 182 cm magas Victoria Pilar ötévesen kezdett el röplabdázni szülővárosában és már 13 évesen játszhatott az ifjúsági válogatottban is. Tanulmányait az Arkansas Egyetemen végezte, majd 2018-ban az olasz másodosztályú P2P Givova Baronissi csapatában játszott, tavaly pedig a francia Beziers együttesében a bajnokok ligájában is bemutatkozott.

Victoria Pilarral beszélgettünk.

Mit tudsz Magyarországról és a magyar röplabdáról?

Azt hallottam, hogy Magyarország egy gyönyörű ország, amit az embernek egyszer meg kell látogatnia. Őszintén megvallva, a Magyar Röplabdáról nem tudok sokat, de az utóbbi évek eredményei alapján, biztos vagyok benne, hogy erős a bajnokság.

Miért fogadtad el a Fatum-Nyíregyháza ajánlatát? Mik az elvárásai a következő szezonnal kapcsolatban?

Úgy tekintek erre az ajánlatra, mint egy új lehetőség, hogy új dolgokat tanuljak és, hogy tovább fejlesszem a képességeimet. Még több tapasztalatot szeretnék gyűjteni és keményen szeretnék dolgozni, hogy megnyerjük a Magyar bajnokságot.

Van bármi rituáléd mérkőzés előtt?

Mielőtt a pályára mennék meg kell hallgatnom két zeneszámot, miközben egy-két motivációs idézetet olvasok.

Mi a hobbid? Mit csinálsz a szabadidődben?

Általában ha van egy kis időm akkor sokat alszom, vagy a Netflix-et nézem. De szeretek új helyeket is felfedezni, illetve sok időt töltök a barátaimmal.

Mi az üzeneted a szurkolóinknak?

Már nagyon várom, hogy a Fatum-Nyíregyházában játsszam a következő szezonban. Remélem, hogy sokan támogatják és szeretik majd a csapatunkat.