Előny a Fatumnál - nyerte a bajnoki elődöntő első meccsét a Nyíregyháza

A vendégek kezdtek jobban, és 5-10-nél komoly előnnyel vezettek. Innen kapaszkodott vissza a Nyíregyháza, főleg a jó blokkoknak köszönhetően. 16-12-nél már a Fatum állt jobban, és végül nyerte is a játékrészt a hazai csapat.

A második szett rengeteg izgalmat tartogatott. Három pontos hátrányból fordított a Fatum a játszma derekán, de 17-21-nél úgy tűnt mégis a Békéscsaba örülhet a végén. A Nyíregyháza nem adta fel, 23-23-nál utolérte ellenfelét, majd az ötödik játszmalabdát értékesítve nyerte a szettet, és 2-0-ra vezetett!

A harmadik felvonás már hazai örömjátékot hozott. Sanja Kalicanint és Varga Elizabetet az egész meccsen nem tudták megállítani a vendégek, és a záró szettben is remekül játszottak. A Nyíregyháza a vártnál simábban, 3-0-ra nyerte az elődöntő első mérkőzését, és a három nyert meccsig tartó párharcban 1-0-ra vezet.

Mint mindegyik szettben, úgy a harmadiknak is az elején lépett el a Csaba, amire óriási fordítással válaszoltak a nyíregyháziak. Kalicsanin továbbra is elemében volt védekezésben és támadásban is, mellette Genesis Francesco jó labdákkal szolgálta ki Varga Elizát, akire a címvédő együttes nem nagyon találta az ellenszert. A kupagyőztes csapat egyre jobban élvezte a játékot, tiszta ütésekkel növelte előnyét és meggyőző sikert aratott, ezzel a szezonban már hatodszor legyőzve a csabaiakat.

Röplabda: női Extraliga, elődöntő, 1. mérkőzés

Fatum Nyíregyháza – Swietelsky – Békéscsaba 3-0 (17, 29, 18)

Nyíregyháza: G. Francesco, Matic 8, White 6, Kalicanin 17, Varga 17, Brisebois 9

Csere: Tóth F. (liberó) , Szabó L.

Vezetőedző: Hollósy László